Pesti Srácok

Szijjártó: több mint hatszáz új munkahely jön létre Kaposváron (Videó!)

null

Százhúsz milliárd forint értékben két beruházás kezdődik meg Kaposváron, amelyek nyomán több mint hatszáz új munkahely jön létre a városban – jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután letették az autóipari üvegtermékek előállításával foglalkozó Şişecam csoport, majd a Kometa 99 Zrt. húsfeldolgozó vállalat kaposvári beruházásainak alapkövét.

A török Şişecam csoport 85 milliárd forintos fejlesztéséhez az állam 14 milliárd forint támogatást nyújt és a 2024 végéig megvalósuló projekt nyomán 330 új munkahely jön létre Kaposváron. A vállalat a világ egyik legnagyobb üvegáru-gyártója: 14 országban 43 gyárral van jelen, termékeit mintegy 150 országba exportálja.

A válságok évtizede

Beszédében Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország a válságok évtizedét tudhatja maga mögött, hiszen a pénzügyi, majd a migrációs krízis után jött a koronavírus, illetve a világjárványt kísérő gazdasági nehézségek, most pedig háború tört ki a szomszédban.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott, hozzátéve, hogy ennek fontos alapját adta az a politikai stabilitás, amely lehetőséget biztosított a nyugodt döntéshozatalra. Emlékeztetett rá, hogy a kormány a járvány idején is ragaszkodott bevált gazdaságpolitikai stratégiájához, és a munkanélküliség finanszírozása helyett elindította minden idők legnagyobb beruházásösztönzési programját, amelynek nyomán a tavalyi lett a legsikeresebb év hazánk gazdaságtörténetében.

A miniszter emellett fontosnak nevezte, hogy Magyarország Európa legversenyképesebb, legvonzóbb beruházási környezetét biztosítja.

– mondta, ígéretet téve arra, hogy a kormány folytatni fogja az adók csökkentését és a beruházások támogatását.

A magyar élelmiszeripar teljesítménye tavaly 17 százalékkal nőtt

Az olasz többségi tulajdonú Kometa 99 Zrt. kapacitásbővítő fejlesztésének összértéke 31 milliárd forint, amelyhez az állam 11 milliárd forintos támogatást nyújt, így segítve a meglévő 733 munkahely megőrzése mellett 280 új munkahely létrehozását. A külügyminiszter aláhúzta:

Ennek kapcsán a magyar élelmiszeripart méltatta, és rámutatott, hogy az ágazat teljesítménye tavaly 17 százalékkal nőtt és meghaladta a 4500 milliárd forintot, majd az idei év első hónapjában is 34 százalékkal bővült. Szavai szerint ugyanakkor a szektorra az ukrajnai háború miatt nagyobb teher fog hárulni a következő időszakban, hogy bírja a növekvő termelési igényeket.

Forrás: Facebook, MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.