Pesti Srácok

Uniós csúcs: Macron szerint a háború hatására az EU gyorsabban és erősebben változhat

null

Emmanuel Macron szerint a koronavírus-járvány hatására változásnak indult Európai Unió "még gyorsabban és még erősebben fog változni" az ukrajnai háború hatására. A francia államfő ezt csütörtökön az Európai Unió állam- és kormányfőinek kétnaposra tervezett informális találkozója előtt mondta, amelyet az EU soros elnökeként Franciaország a versailles-i kastélyban rendez.

– fogalmazott a köztársasági elnök, annak a reményének adva hangot, hogy az energetika és talán a mezőgazdaság terén is döntések születhetnek március vége előtt, míg a védelmi kérdésekben feltehetően egy májusi rendkívüli találkozón hozhatnak döntéseket a tagállamok vezetői.

Ukrajna az EU-ban?

PestiSracok facebook image

A találkozó kezdete előtt több ország vezetője is jelezte, hogy Kijev európai uniós csatlakozási folyamatát csakis hosszú távon tartják elképzelhetőnek, és kizárták annak lehetőségét, hogy Ukrajnát hivatalosan is tagjelöltté nyilvánítsa az Európai Unió.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Oroszország által indított háború kitörése után, február 28-án írta alá Ukrajna európai uniós csatlakozási kérelmét, és videoüzenetben szólította fel az Európai Uniót, hogy gyorsított eljárásban vegye fel Ukrajnát a tagjai közé.

– mondta Mark Rutte holland miniszterelnök. Hozzátette: "Ukrajna uniós csatlakozása hosszú távú kérdés. (...) Meg fogjuk erősíteni, hogy intenzíven kívánunk együttdolgozni Ukrajnával, ezt tesszük már most is, függetlenül a csatlakozási jelöltség perspektíváitól".

– fogalmazott Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a találkozó előtt.

Megosztottak a tagállamok Ukrajna csatlakozását illetően

A 27 tagállam megosztott Ukrajna esetleges uniós csatlakozását illetően, amely egyhangú döntést igényel. Az EU-n belül kilenc tagország – Lengyelország és a három balti állam vezetésével – már jelezte, hogy támogatja Ukrajna kérését.

– mondta Emmanuel Macron. Franciaország már korábban is óvatosan nyilatkozott Ukrajna esetleges európai uniós csatlakozásáról.

– fogalmazott február végén a francia elnöki hivatal, felhívva a figyelmet arra a dilemmára, hogy mi fog történni, ha Oroszország elfoglalja Ukrajnát.

– vélekedett a francia elnökség.

Nem várhatók döntések

A csúcstalálkozó végén nem várhatók döntések, a tagállamok vezetői elsősorban a következő hónapok politikai irányvonalait kívánják meghatározni. A zárónyilatkozat tervezete mindamellett, hogy a 27 tagállam megerősíti a NATO kulcsszerepét, kifejezi azon szándékát, hogy többet és jobban kíván beruházni a védelmi kapacitásokba, valamint az ipari együttműködéseket és a közös beszerzéseket kívánja erősíteni. A védelmi stratégiáját az EU még ebben a hónapban várhatóan közzéteszi.

Az állam- és kormányfők megvizsgálják az Európai Bizottság azon javaslatát, amely szerint az EU már az év vége előtt kétharmaddal csökkentheti az orosz gáz iránti keresletét. Az uniós bizottság nem orosz beszállítóktól szerezné be a földgázt, egyúttal növelné a biometán, a megújuló hidrogén, valamint a cseppfolyósított gáz importját. Ezzel egyidejűleg csökkentené a fosszilis tüzelőanyagok háztartási felhasználását is. Továbbá előmozdítaná az energiahatékonyság, a megújuló energiaforrások és a villamosítás növelését. A gáztározói kapacitások megerősítése, valamint az elektromosáram-piac működésének a Spanyolország és Franciaország által szorgalmazott optimalizálása is napirenden lesz, ahogyan az energiaár-emelkedés európai fogyasztókra gyakorolt hatását csökkenteni hívatott új, sürgős intézkedések is.

A brüsszeli testület iránymutatást is előterjesztett a tagállamok számára. Ebben megerősítette az árak kivételes körülmények esetén történő szabályozásának lehetőségét. Az uniós állami támogatási szabályok arra is lehetőséget kínálnak a tagállamoknak, hogy rövid távú támogatást nyújtsanak a magas energiaárak érintette vállalatoknak, és közép- és hosszú távon segítsenek csökkenteni kitettségüket az energiaárak ingadozásának.

Franciaország szeretné az európai partnereit meggyőzni egy újabb gazdaságösztönző csomag elfogadásáról, a koronavírus-járvány utáni helyreállítást szolgáló 800 milliárd eurós alap mintájára.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.