Pesti Srácok

A szólásszabadság platformjává kívánja tenni a Twittert Elon Musk

A szólásszabadság platformjává kívánja tenni a Twittert Elon Musk

Elfogadta hétfőn a Twitter mikroblog-szolgáltató vezetősége Elon Musk amerikai üzletember körülbelül 44 milliárd dolláros vételi ajánlatát, így a világ egyik leggazdagabb emberének kezébe kerül az egyik legbefolyásosabb közösségi médiaplatform–számolt be az amerikai sajtó. A milliárdos a Twitter felvásárlását azzal magyarázza, hogy a közösségi hálózatot a szólásszabadság platformjává kívánja tenni szerte a világon.

A megállapodás értelmében a Twitter részvényesei a tervezett tranzakció lezárásakor 54,2 dollárt kapnak minden egyes törzsrészvényért. A hétfői megállapodásban szereplő részvényenkénti ár magasabb, mint az a nagyjából 48 dolláros árfolyam, amelyen a társaság papírjai még Musk első bejelentése előtt forogtak, de lényegesen alacsonyabb, mint a tavalyi, 70 dolláros részvényárfolyam. Musk április 14-én tett ajánlatot a Twitter megvásárlására, részvényenként 54,2 dolláros áron, ezzel 43,39 milliárd dollárra értékelve a céget. Az egyebek között a Tesla céget is irányító Musk ezután azt mondta, hogy ez az ajánlat „a legjobb és az utolsó”, és a lap forrásai szerint a cég igazgatótanácsának elnökével, Bret Taylorral folytatott beszélgetésén megerősítette, hogy nem áll szándékában megemelni a felvásárlásra szánt összeget. A piac akkor arra számított, hogy a Twitter elutasítja Musk ajánlatát, mivel a cég igazgatósága április 15-én megállapodott egy újabb részvénykibocsátásról, védekezésül a Tesla Inc. vezetője által kezdeményezett felvásárlás ellen. Twitterben 9,2 százalékos részesedéssel rendelkező Musk azonban a múlt héten közölte, hogy 46,5 milliárd dolláros forrással rendelkezik az ügylet finanszírozására, és kész közvetlen kivásárlási ajánlatot tenni a részvényeseknek. Ezt követően megváltozott a Twitter vezetőinek álláspontja, és megegyeztek, hogy tárgyalnak Muskkal.

Trump nem tér vissza a Twitterre

A milliárdos a Twitter felvásárlását azzal magyarázza, hogy a közösségi hálózatot a szólásszabadság platformjává kívánja tenni szerte a világon. A hónap elején Musk egy konferencián azt mondta, „nem egyfajta pénzszerzési módként” tekint a Twitterre. Az üzletember nem nyilatkozott nyilvánosan arról, hogy visszaállítaná-e Donald Trump korábbi amerikai elnök fiókját, amelyet röviddel a január 6-i zavargások után végleg letiltott a vállalat. Trump hétfőn a Fox News amerikai televíziónak kijelentette: akkor sem tér vissza a Twitterre, ha a fiókját visszaállítják. A volt elnök elmondta, hogy a terveknek megfelelően, a következő héten hivatalosan is csatlakozik a saját Truth Social nevű platformjához.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

Forrás: MTI; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.