elon musk
Greta Thunbergnek Izrael az új szén-dioxid – Kószáló Ladikpisztoly S01E29
Kedvenc klímaaktivistánk szakmát váltott, egy ideje főállású antiszemitaként szeretné úgy kivonni a zsidó népelemet a Közel-Keletről, ahogy korábban a szén-dioxidot szerette volna a légkörből. Most éppen felmentő akcióban vesz részt, néhány további elmebeteg társaságában fel szeretné törni a gázai terrorszervezetek fegyverutánpótlását fenyegető izraeli blokádot. Karácsony Gergely közben megmutatta nekünk a jövőt 10 percre, így fog kinézni a főváros, ha nem kap maga mellé egy gyámot. És persze nem maradhatott ki a témák közül a Trump és Musk között kirobbant kommentháború sem. A két megatroll olyan szinten üti mostanában egymást az X-en, amihez foghatót még senki nem látott. Elmúltak a mézeshetek, jöhetnek az öv alatti támadások és az összeesküvés-elméletek.Musk már békülne, de Oroszország jelezte, menedékjogot adnának a techgurunak, ha mégis kiutasítanák
Donald Trump és Elon Musk közelmúltbeli elmérgesedett vitájában már az is felmerült, hogy a dél-afrikai születésű milliárdost deportálhatják az Egyesült Államokból – írja a Newsweek információira hivatkozva az ATV.GEOrgPOLITIKA - Trump vs. Musk avagy egy csodálatos barátság vége (VIDEÓ)
Néhány nappal ezelőtt még tüntetően egyetértettek, de most ennek vége – valószínűleg végleg: Elon Musk és Donald Trump heves vádakat vágnak egymás fejéhez. Eközben a Tesla részvényei drámaian zuhannak. Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója és Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke egymásnak estek a közösségi médiában. Musk például az X rövid üzenetküldő szolgáltatásán keresztül Trump elleni impeachment (bizalmatlansági) eljárást szorgalmazott. Ezzel a Tesla-részvények 14,3 százalékos esésére reagált az amerikai tőzsdén. A vállalat 150 milliárd dolláros piaci értékvesztést szenvedett el.Trump kontra Musk – Egy politikai szövetség látványos vége?
A Donald Trump és Elon Musk közötti kapcsolat az elmúlt években a republikánus politikai szövetségek egyik legkülönösebb, de legfontosabb párosításának számított. Azonban a két nagyhatalmú szereplő barátsága most látványosan és nyilvánosan összeomlott – a kettejük közötti vita jelenleg az X-en (korábban Twitter) zajlik, és politikai, gazdasági és kommunikációs frontokon is súlyos következményekkel járhat.Elon Musk elhagyja Trumpot
Elon Musk amerikai milliárdos szerdán közölte, hogy vége washingtoni munkájának, visszatér az üzleti életbe. A különleges kormányzati alkalmazottként tervezett időm véget ér – írta Musk X közösségi platformján, megköszönve Trumpnak a lehetőséget a pazarló kiadások csökkentésére.A Teslára koncentrál Elon Musk, kevesebb időt tölt majd Washingtonban
Elon Musk májustól kevesebb időt tölt Washingtonban, a Tesla vezetésére koncentrál, miután a cég profitja jelentősen csökkent az első negyedévben – jelentette be a vezérigazgató.Az amerikai külügyminiszter szerint a szólásszabadság veszélyben van Európában
Marco Rubio, az amerikai diplomácia vezetője - helyi idő szerint - szerdán bejelentette a külföldi dezinformáció ellen küzdő szolgálat bezárását, és azt mondta, hogy meg akarja védeni a szólásszabadságot, amely szerinte Európában veszélyben van.Zúzzuk le a Teslát!
Zúzzuk le a Teslát! ... vagy valami ilyesmi. Nehéz pontosan magyarra fordítani a „Tesla Takedown” szlogent, ami a Tesla és Elon Musk (meg persze Donald Trump) elleni tüntetések aktuális hívószava lett. És azt is nagyon nehéz pontosan megállapítani, vajon mit akarnak ezek az emberek. Persze, az alapvető indíttatásaikat ismerjük. Ne Trump legyen az elnök. Igaz, hogy az amerikai társadalom jelentős többséggel megválasztotta őt elnöknek. De ez nem baj, hiszen „Orange Man bad”, azaz „A Narancsember rÓsz”, ezért a népakarat, a politikai felhatalmazás, a törvény nem számít. Bármi áron el kell őt mozdítani, ki kell őt iktatni. Akár táncos performanszokkal, varázsigékkel, dobolókörökkel; de akár merénylettel is.Jelentkezzen baloldali tüntetőnek, az önálló gondolkodás nem feltétel!
Amikor immáron több mint tíz évvel ezelőtt kaptam egy ajánlatot, hogy menjek el Kijevbe majdanozni egyet és kapom érte kétszáz hrivnyát, még úgy gondoltam, hogy nem tudok eléggé ukránul ahhoz, hogy színes forradalmárkodjak. A jelek szerint azonban egy hatalmas lehetőséget szalasztottam el, mint kiderült ugyanis a tüncikéző biorobotoknál az sem elvárás, hogy a saját anyanyelvükön ki tudjanak nyögni egy összetett mondatot.Ajánljuk még