Pesti Srácok

Trump kontra Musk – Egy politikai szövetség látványos vége?

null

A Donald Trump és Elon Musk közötti kapcsolat az elmúlt években a republikánus politikai szövetségek egyik legkülönösebb, de legfontosabb párosításának számított. Azonban a két nagyhatalmú szereplő barátsága most látványosan és nyilvánosan összeomlott – a kettejük közötti vita jelenleg az X-en (korábban Twitter) zajlik, és politikai, gazdasági és kommunikációs frontokon is súlyos következményekkel járhat.

Holocsi Attila Ákos írása

Elon Musk korábban komoly támogatást nyújtott Donald Trump kampányához, mintegy 75 millió dollárral segítette a 2024-es újraválasztási harcot. Trump győzelmét követően Muskot a Kormányhatékonysági Hivatal (DOGE)társelnökévé nevezte ki – azzal a céllal, hogy "felszámolják a szövetségi bürokráciát" és modernizálják az állami szolgáltatásokat.

A törés: a „Big Beautiful Bill”

PestiSracok facebook image

A fordulópont május végén érkezett, amikor Trump egy átfogó költségvetési törvényt nyújtott be „Big Beautiful Bill” néven. A javaslat a védelmi kiadásokat növelte, miközben csökkentette az elektromos járművek és megújuló energiaforrások állami támogatását – ezzel közvetlenül érintve Musk vállalatait, különösen a Teslát. Musk nyilvánosan is bírálta a törvényt:

– írta az X-en. Majd május 28-án bejelentette, hogy lemond a DOGE vezetésében betöltött szerepéről.

Trump visszavág

Trump nem hagyta szó nélkül Musk nyílt kritikáját. Június 5-én a kampánygyűlésén bejelentette:

Ezzel a kijelentéssel kilátásba helyezte a SpaceX és a Tesla szövetségi támogatásainak leállítását, valamint a Pentagon szerződéseinek újratárgyalását.

Musk bedobja a Trump–Epstein-kártyát

A viszály a következő szintre lépett, amikor Musk az X-en célzást tett arra, hogy Trump „nem volt mindig őszinte” a Jeffrey Epstein-üggyel kapcsolatban. Bár konkrét bizonyítékot nem mutatott be, posztjai tömeges visszhangot váltottak ki a médiában.

Trump válasza sem maradt el: „Elon Musk megőrült, mert kevesebb pénzt kap. Ő az újabb áldozata a saját ’Tesla Derangement Syndrome’-jának.”

A tőzsde is reagál

A politikai botrány gyors és súlyos gazdasági következményekkel járt: A Tesla részvényei 17%-ot estek két nap alatt, a vállalat 190 milliárd dollárral vesztett piaci értékéből, az eladások 13%-kal csökkentek az év első negyedében, a kínai BYD megelőzte a Teslát az elektromos autók piacán. Musk visszatért a Tesla és a SpaceX vezetéséhez, hogy „helyreállítsa a rendet”, de elemzők szerint a politikai szerepvállalása több kárt okozott, mint hasznot.

A Republikánus Párt kettészakad?

A republikánus stratégák számára aggasztó, hogy Musk és Trump konfliktusa megosztja a párt szavazóbázisát. Egyesek szerint Musk támadása az elnökkel szemben gyengíti a párt egységét a 2026-os félidős választások előtt. A párt mérsékeltebb szárnya egyelőre kivár, de több szenátor is jelezte:

„Musk már nem szövetséges, hanem egy kiszámíthatatlan faktor.”

Mit jelent mindez valójában?

A Musk–Trump konfliktus nem csupán két egó ütközése, hanem egy korszak vége is: amikor a technológiai elit és a populista jobboldal szövetséget kötött az amerikai status quo ellen. Most úgy tűnik, ez a szövetség nem bírta ki a hatalom és a pénz közötti feszültségeket. A következmények túlmutatnak személyes sértődéseken: gazdasági károk, politikai instabilitás és egy megosztott jobboldal lehetnek a kimenetei. A kérdés már szokás szerint nem az, hogy ki nyer, hanem hogy milyen árat fizet ezért az amerikai közélet és gazdaság.

Lesz mit figyelni a továbbiakban is

Az MTI ma hajnali összefoglaló anyaga alapján Donald Trump szerint az amerikai költségvetés számára milliárdos megtakarítást jelentene, ha megszűnnének Elon Musk vállalkozásainak kormányzati szerződései - az elnök erről közösségi médiaoldalán írt, válaszul a milliárdos vállalkozó részéről megfogalmazott kritikára csütörtökön.

Elon Musk pedig a tulajdonában álló X közösségi oldalon egyebek mellett azt írta: amennyiben felmerül, hogy megszűnnének vállalkozásainak kormányszerződései, akkor arra a SpaceX űreszköze, a Dragon leszerelésével válaszol. Egy másik bejegyzésben azt írta, hogy a Donald Trump által bevezetett vámok az év második felében az amerikai gazdaság teljesítményének zsugorodását hozzák majd. Egy további írásában azt fejtette ki, hogy nélküle Donald Trump nem győzött volna a 2024-es elnökválasztáson.

Donald Trump csütörtökön Truth Social közösségi oldalán úgy fogalmazott: "nem érdekel, hogy Elon ellenem fordul, de ezt már hónapokkal ezelőtt megtehette volna". Az elnök a Kongresszus előtt lévő törvényjavaslattal kapcsolatban azt írta, hogy az a költségvetés kiadásainak 1600 milliárd dolláros csökkentését és az ország történetének legnagyobb adócsökkentését tartalmazza.

Az elnök csütörtökön a Fehér Házban újságírók előtt Elon Muskkal kapcsolatban csalódottságának adott hangot. A német kancellárral közösen tartott sajtóeseményen azt mondta: Musk "mindenkinél jobban" tudta, hogy mi szerepel az adó- és kiadáscsökkentési törvénycsomagban, de korábban nem emelt kifogást, csak azt követően, hogy abban helyet kapott az elektromos autókra való általános átállás kötelezettségének megszüntetése.

Donald Trump ugyanakkor azt is kommunikálta, hogy kiváló volt a kapcsolatuk, és elismerését fejezte ki Elon Musk kormányzati hatékonyságért végzett munkájáért.

És egy újabb érdekes adat: az USA a szövetségi bevételeinek 25 százalékát fordítja kamatfizetésre

Elon Musk még szerdán egy bejegyzésében, részben a Kongresszus előtt lévő költségvetési törvény körüli vitához illeszkedve úgy fogalmazott: "a hatalmas túlköltekezés Amerikát adós-rabszolgaságba viszi". Felhívta a figyelmet arra, hogy az államadósság utáni kamatfizetés jelenleg a teljes szövetségi kormány bevételeinek 25 százalékát emészti fel, és úgy vélte, ha a kiadások tovább nőnek, akkor "csak a kamatfizetésre marad pénz és semmi másra".

Az elnök és az üzletember közötti vitát illetően Mike Johnson a képviselőház republikánus elnöke szerdán meglepettségének adott hangot Elon Musk állásfoglalása miatt, és úgy nyilatkozott, hogy Muskot barátjának tekinti és hétfőn "nagyszerű beszélgetést" folytattak a törvényről. Hozzátette, hogy szerinte Musk teljes mértékben téved a törvényt illetően.

A Kongresszus alsóháza május végén fogadta el a Donald Trump által ösztönzött törvényt, ami megemelné a szövetségi kormány számára az adósságplafont, egyúttal komoly adócsökkentéseket tartalmaz. Utóbbiak között szerepel az elnökválasztási kampány fontos ígérete a túlóra adómentességéről, a vendéglátóiparban dolgozók borravalójának közteher-mentességéről, valamint az idősek társadalombiztosítási juttatásának adómentessége is. A törvény kiadáscsökkentést is tartalmaz, aminek mértékét több republikánus politikus kevesli. A demokraták - részben a kiadási szigorítások miatt - egységesen elutasítják a jogszabályt.

Elon Musk nagyon élesen bírálta a törvény elfogadását annak kiadásnövelő hatásai miatt, és "szégyennek" mondta arra nézve, akik megszavazta

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője Musk bírálatára reagálva kedden azt mondta: az elnök ismeri Elon Musk véleményét a törvénnyel kapcsolatban, de kitart a jogszabály szükségessége mellett. Stephen Miller, a Fehér Ház kabinetfőnök-helyettese, az elnök politikai tanácsadója szerdán a közösségi médiában megjelent bejegyzésében hívta fel a figyelmet arra, hogy aki a törvény ellen szavaz, az az adócsökkentés ellen is szavaz. Egyben hangsúlyozta, hogy a jogszabály, a "Big Beautiful Bill" nem hagyományos értelemben vett költségvetési törvény, hanem adócsökkentésről, jóléti reformról, valamint a határőrizet erősítéséről szóló jogszabály-csomag, ami 1600 milliárd dolláros kormányzati kiadás-csökkentést is tartalmaz.

A törvénycsomagot a képviselőház szűk többséggel fogadta el, és most a szenátus előtt van. A felsőházban a republikánusok 53-47 arányú többségben vannak, ugyanakkor az adósságplafon megemelése miatt van olyan, fiskális szigort követelő republikánus szenátor, aki nemleges szavazatot helyezett kilátásba.

Az Egyesült Államok államadóssága a június 3-i adat szerint 36,214 ezer milliárd dollár volt

ELon Musk alakította ki és vezette az Trump-adminisztráció első négy hónapjában a Kormányzati Hatékonysági Osztályt (Department of Government Efficiency - DOGE), a Fehér Házhoz tartozó tanácsadói intézményt, amelynek célja az amerikai költségvetés racionalizálása, és a visszaélések, pazarlások kiszűrése. Az üzletember hivatalos kormányzati szerepvállalása május végén zárult le, amikor "különleges kormányzati alkalmazotti" státuszának törvényben szabott maximális időtartama letelt.

Donald Trump elnök a múlt héten egyébként sajtónyilvános eseményen köszönte meg Elon Musk munkáját, amikor még azt közölte, hogy az üzletember tanácsaira a jövőben is számít.

Viszont közben ilyesmik is történnek, vagyis Musk politikai párt alapítását vagy a saját személyes politikai karrierjének támogatottságát teszteli:

Musk X

Forrás: MTI

Vezető kép: Donald Trump amerikai elnök (j) és Elon Musk milliárdos amerikai üzletember sajtótájékoztatót tart a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2025. május 30-án, abból az alkalomból, hogy Musk távozik a Kormányzati Hatékonysági Osztály (Department of Government Efficiency - DOGE) éléről. Az összesítések szerint a DOGE munkájának köszönhetően január 20-a óta 175 milliárd dollár (mintegy 65 ezer milliárd forint) megtakarítást értek el a szövetségi költségvetésben, többnyire kiadáscsökkentés formájában.MTI/EPA/Politico pool/Francis Chung

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.