Pesti Srácok

Elon Musk elhagyja Trumpot

Elon Musk elhagyja Trumpot

Elon Musk amerikai milliárdos szerdán közölte, hogy vége washingtoni munkájának, visszatér az üzleti életbe. A különleges kormányzati alkalmazottként tervezett időm véget ér – írta Musk X közösségi platformján, megköszönve Trumpnak a lehetőséget a pazarló kiadások csökkentésére.

Az amerikai szabályozás szerint a különleges kormányzati alkalmazottak legfeljebb 130 napot dolgozhatnak egy évben, ami Musk esetében május végén lejár. Musk Donald Trump amerikai elnök tanácsadójaként betöltött szerepe már az utóbbi hetekben csökkent. Több mint egy hónappal ezelőtt bejelentette, hogy májustól kevesebb időt fog a kormányzati munkával tölteni. Ehelyett inkább elektromosautó-gyártó vállalatára, a Teslára fog összpontosítani. Musk szerint az általa vezetett Kormányzati Hatékonysági Osztály, a Department of Government Efficiency –DOGE – 160 milliárd dollárt takarított meg ottléte alatt.

Musk az X-en elmondta még, hogy a Kormányzati Hatékonyságért Felelős Minisztérium küldetése továbbra is folytatódik. Mint fogalmazott, „ez mára egyfajta életformává vált a kormányzatban”. Emellett hozzátette, valószínűleg „túl sok időt töltött politikával”.

Forrás: MTI. Fotó: X

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.