Pesti Srácok

Musk már békülne, de Oroszország jelezte, menedékjogot adnának a techgurunak, ha mégis kiutasítanák

null

Donald Trump és Elon Musk közelmúltbeli elmérgesedett vitájában már az is felmerült, hogy a dél-afrikai születésű milliárdost deportálhatják az Egyesült Államokból – írja a Newsweek információira hivatkozva az ATV.

Steve Bannon, az amerikai elnök volt tanácsadója nyilatkozott arról, hogy Elon Musk lényegében „illegális bevándorló”, aki kiutasítható az Egyesült Államokból. Ezzel párhuzamosan az amerikai kormány nemzetbiztonsági okokra hivatkozva akár államosíthatja is a Spacex űrtechnikai óriásvállalatot. A Newsweek orosz forrásokra hivatkozva arról ír,

Dmitrij Novikov, az Állami Duma Nemzetközi Ügyek Bizottságának első helyettes elnöke TASSZ állami hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette,

PestiSracok facebook image

Mindeközben a Mandiner cikke szerint Elon Musk már törölt néhány olyan bejegyzést az X közösségi média platformján, amelyben személyeskedő hangvételt ütött meg az amerikai elnökkel szemben. Eltűnt például az is, amelyben az elnököt Jeffrey Epsteinhez fűződő kapcsolatokkal vádolta. Illetve, amely szerint el kell távolítani Donald Trumpot az elnöki székből, és helyette az alelnök, JD Vance lehetne az Egyesült Államok új vezetője.

Vance egy pénteken publikált podcast interjúban azt mondta, hogy Musk „hatalmas hibát” követ el azzal, hogy nekiment Trumpnak. Az elnök pedig pénteken az elnöki különgépen arról beszélt, hogy vannak törekvések a kibékülésre, de őt ez „nem érdekli”, csak az ország problémáinak megoldása.

Forrás: CNBC/NewsWeek/ATV/Mandiner; fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.