Pesti Srácok

Bombával fenyegette a névtelen Putyin-ellenes aktivista a plázákat, amiért orosz gázt vásárol hazánk

null

Bomba van az épületben. Nem élhetek olyan országban, amely a terrorista Putyint szponzorálja, és amelynek az olcsó gáz fontosabb, mint az emberi élet – ezzel a gmailes email címről érkező az üzenettel bénították meg országszerte szerdán a bevásárlóközpontokat és valószínűleg a MÁV debreceni igazgatóságát is – írja sajtóhírekre hivatkozva a Mandiner.

– mondta el a sajtónak egy vidéki pláza névtelenséget kérő munkatársa. Az üzletközpontot valószínűleg titkos másolatként csatolták a címzettek közé. A forrás szerint a rendőrség már ismerhette a feladót és az üzenet szövegét, legalábbis nem érte őket meglepetésként a levél tartalma. Az Országos Rendőr-főkapitányság arra a kérdésre, hogy valóban ez a sablonüzenet érkezett-e meg minden címzetthez, és ugyanerről a címről fenyegették-e meg kedden a szegedi, Klauzál téri Sberbank-fiókot is, úgy válaszolt, hogy az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség az eljárásról bővebb tájékoztatást nem ad.

Nemzetközi akcióról lehetett szó

PestiSracok facebook image

Ráadásul nem belügyről, hanem nemzetközi akcióról lehet szó; mint írják, hétfőn bombával fenyegettek meg több belgrádi bevásárlóközpontot is. Ebben az esetben a titkosított e-mail-szolgáltatásáról ismert Protonmail svájci mailszolgáltatótól érkezett az üzenet, a szerb rendőrség tűzszerészei azonban egyetlen robbanószerkezetet sem találtak. Mint a szabadkai Szabad Magyar Szó írja, a közelmúltban több alkalommal is Protonmailről küldtek fenyegetést a belgrádi Nikola Tesla reptérnek, illetve az Air Serbia vállalatnak. A szerb rendőrség értesülései szerint ezek a fenyegetések egy európai ország területéről, illetve Ukrajnából érkeztek.

Szerdán több budapesti és vidéki bevásárlóközpontban is bombariadó volt: a Westendből, az Arena Plazából és az Árkádból, valamint a kaposvári Kapos Plazából és egy debreceni üzletből is kiküldték a vásárlókat. A MOM Parkban, a Corvin Plazában és a Mammutban is volt bombariadó. Robbanóanyagot vagy robbantásra alkalmas eszközt sehol nem találtak.

Forrás: Mandiner; Fotó: Hír TV

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.