Pesti Srácok

Deutsch: a magyar baloldal változatlanul a háború pártján áll

null

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője volt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának vendége, ahol az ellenzéki uszításokra reagálva kijelentette, hogy a magyar baloldal változatlanul a háború pártján áll; azt kockáztatja, hogy Magyarország belesodródhat ebbe a szörnyű konfliktusba.

Deutsch Tamás az ellenzéki Tordai Bence ukrajnai fegyverszállításokat sürgető szavait magyarázva beszélt arról, hogy a baloldal háborúpárti. Az EP-képviselő az interjúban beszélt arról is: a magyar baloldalnak tudomásul kell vennie, hogy a választópolgárok felállítottak a magunk mögött hagyott évtizedben olyan minimumokat, amelyeknek meg kell felelnie minden közéleti szereplőnek, politikai pártnak és közösségnek is. Deutsch Tamás azt mondta: a közösségi médiában azért volt indokolt "kellő határozottsággal, tömörséggel, őszinteséggel és keménységgel" megfogalmaznia véleményét a magyar baloldal katasztrofális választási szerepléséről, mert lassan három hét telt el az országgyűlési választások óta, de láthatóan nem néznek szembe a történtekkel. A kormánypárti politikus kiemelte: a közélet íratlan szabályai szerint minimálisan elvárható lenne, hogy ha a magyar választópolgárok "ilyen egyértelműen és világosan elutasítanak valakit", akkor a baloldali politikai pártok vezetői vállalják a felelősséget, azonban ők "fel sem ajánlották a lemondásukat".

– közölte Deutsch Tamás. Hozzátette: az elmúlt három hét azt is világossá tette, hogy "a magyar baloldal első számú vezetője, vezére Gyurcsány Ferenc". Az elmúlt hetek Deutsch Tamás szerint arról is szóltak, hogy a történelmi vereséget szenvedő baloldal megszorító politikát követel a történelmi választási sikert elérő Fidesztől és KDNP-től, és nyilvánvalónak nevezte, hogy "az egyharmadnál is kisebb reprezentációval bíró" baloldal a parlamentben is a megszorítások politikáját akarja képviselni.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki a nagyobbik kormánypárt EP-delegációjának vezetője, hangsúlyozva, hogy a rezsicsökkentést meg kell védeni. Deutsch Tamás arra is kitért: mérgezi a magyar közéletet, a közbeszédet, ha a polgárok bizalmának kiérdemlése végett választásokon elinduló, közéleti szerepet vállaló emberek abban lelik örömüket, hogyan lehet aztán válogatott gorombaságokkal zaklatni, sértegetni, megbántani, lenézni a magyar polgárokat.

– fogalmazott. Hozzátette: a sértegetések helyett érdemes lenne a magyar polgárok iránti tisztelet jegyében részt venni a magyar közéletben. Deutsch Tamás megjegyezte: tiszteletben kell tartani, hogy Magyarországon élő, a valóságban létező érzés a hazaszeretet; a magyar választópolgárok fontosnak tartják, hogy mi az ország sorsa.

– mutatott rá. A Fidesz EP-delegációjának vezetője szerint valamifajta kooperáció, a nagy nemzeti célok érdekében történő együttműködés kialakítható lenne egy kétharmadnál is nagyobb parlamenti többséggel bíró kormányerő és egy egyharmados reprezentációval sem bíró ellenzék között abban az esetben, ha ebben a nemzeti minimumban meg tudnának egyezni. Azonban Deutsch Tamás úgy látja, hogy a nemzeti gondolat, a nemzeti elkötelezettség, a hazaszeretet ügye iránti fogékonyság nem jellemzi a magyar baloldalt.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.