Pesti Srácok

Elsöprő többségben a "NEM"-ek, de érvénytelen a népszavazás

Elsöprő többségben a "NEM"-ek, de érvénytelen a népszavazás

Több mint ötmillióan töltötték ki vasárnap a népszavazási kérdéseket tartalmazó szavazólapot. 3,45 millióan szavaztak érvényesen, 1,6 millióan érvénytelenül. Az érvényes szavazatok döntő többsége, 95,17 százalék NEM, viszont mivel az érvényesen szavazók száma nem éri el az összes választópolgár számának felét, a népszavazás érvénytelen.

Bár egyértelmű a döntő többség akarata, ugyanis a népszavazáson részt vevő több mint ötmillió emberből 3,5 millióan szavaztak nemmel a gyermekvédelmi kérdésekre – azaz mondták ki, hogy nem szeretnék, hogy genderőrületekkel nevelhesse félre bárki a gyermekeiket –, számszakilag mégis érvénytelen a gyermekvédelmi népszavazás. Az erről szóló jogszabály azt mondja ki, hogy egy országos népszavazás akkor érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott.

8 215 304 volt az összes, választói névjegyzékbe felvett választópolgár, ami azt jelenti, hogy 4 107 652 fő lett volna az érvényességi küszöb. Ehhez képest 5 072 504-an szavaztak, ebből 3 521 425-en érvényesen, ami 44,46%. 2 809 048-an nem szavaztak, 1 590 772-an pedig érvénytelenül kitöltött szavazólapot dobtak be az urnába. A 3 521 425 érvényes szavazatból 3 251 736 a 4x NEM, és mindössze 269 689-en, tehát tizedannyian, 300 ezren sem feleltek IGEN-nel a feltett kérdésekre.

A népszavazási kérdések a következők voltak:

PestiSracok facebook image

  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?
  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?
  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?
  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.