Pesti Srácok

Fekete-Győr újra és újra leégeti magát, de mégis ő lesz a Momentum frakcióvezetője

null

Fekete-Győr Andrást választotta frakcióvezetőjének a Momentum. Fennáll az esély, hogy az ő megválasztása külföldi érdekekhez kötődik, ugyanis annak ellenére választották meg, hogy számtalan alkalommal leszerepelt a nyilvánosság előtt, és a napokban is fegyverek küldését sürgette Ukrajnába.

Emlékezetes: tavaly áprilisban Gulyás Márton készített Fekete-Győrrel interjút, aki a kérdésekre adott válaszok túlnyomó többségét azzal kezdte: „nem tudom” – ezek közé tartozott a saját életkorával kapcsolatos kérdés is. Egy másik hasonló esetnél a Magyar Nemzet kereste fel és kérdezte meg, hogyan kell értelmezni a Momentum kis méretű atomerőművekre vonatkozó ígéretét.

– fogalmazott. A felvetésre, hogy ezek szerint a napelem az atomerőmű, Fekete-Győr András kijelentette:

PestiSracok facebook image

Ezekkel a megnyilvánulásokkal elveszítette szimpatizánsainak bizalmát, majd a baloldal miniszterelnök-jelölti előválasztásán már az első fordulóban kiesett: a szavazatok mindössze 3,5 százalékával az utolsó helyen végzett.

– ismerte el ekkor a politikus, akit nem sokkal később bizalmi szavazás útján eltávolítottak a Momentum éléről, utódja pedig Donáth Anna lett. Fekete-Győr a közelmúltban ismét aggasztó nyilatkozatokat tett: szerinte a NATO- és EU-szövetségesekkel Magyarországnak is „elrettentéspolitikára van szüksége” Oroszországgal kapcsolatban.

– jelentette ki Fekete-Győr András.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még