Pesti Srácok

Giorgia Meloni szerint kiválóak a kapcsolatai Orbán Viktorral

Giorgia Meloni szerint kiválóak a kapcsolatai Orbán Viktorral

Kiválónak nevezte az Orbán Viktorhoz fűződő kapcsolatait Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke, aki a 2023-as választásokra készülve pénteken Milánóban elindította pártja választási kampányát – írja a Republica.it.

Meloni kijelentette: a magyar miniszterelnökkel változatlanul kiváló a kapcsolata. Mint fogalmazott, annál is inkább, mivel olyan európai pártcsalád elnöke vagyok, melynek jelentős kelet-európai tagsága van. Giorgia Meloni arra utalt ezzel, hogy 2020 szeptemberétől az Európai Konzervatívok és Reformisták Szövetsége (ECR) pártcsalád vezetője, melynek többek között a lengyel Jog és Igazságosság (PiS), valamint a cseh Polgári Demokrata Párt (ODS) is a tagja. A háború kirobbanása óta Ukrajna mellett kiálló Giorgia Meloni hozzátette, hogy más érzékenységgel közelíti meg a konfliktust, de figyelembe veszi a magyarok nagy többsége által újraválasztott Orbán Viktor álláspontját is. Giorgia Meloni így reagált az olasz sajtó megjegyzéseire, melyek arra hívták fel a figyelmet, hogy római látogatásán a héten Orbán Viktor csak Matteo Salvinivel, a szintén jobboldali Liga elnökével találkozott, és az FdI elnökével ez alkalommal nem.

– jegyezte meg Meloni. A jobboldali politikus Milánóban bemutatta pártja április 29. és május 1. között zajló konferenciáját, amely az FdI kormányprogramját hivatott bemutatni. A jelenleg ellenzékben politizáló párt, amely a felmérések szerint vezet a támogatottságban, ezzel indítja meg kampányát a jövő tavasszal esedékes parlamenti választásokra készülve.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Giorgia Meloni. Kifejtette, a konferenciával a párt bizonyítani kívánja, hogy politikai programja van, megfelelő vezetői csapattal rendelkezik, amely képes kormányzati szerepet vállalni, és a párt a civil élet képviselői számára is vonzó erőt képviselhet.

– fejtette ki Meloni. Megjegyezte, hogy az FdI-t sem kerülte el a szélsőséget jelző, amelyet a fősodratúnak mondott világnézet ragaszt rád megkülönböztetésként, amikor veszélyesnek tart. Hozzátette: én ezt a saját bőrömön tapasztaltam. Elemzők szerint a párt választása nem véletlenül esett Milánóra: az FdI a Liga hagyományosan észak-olaszországi szavazóbázisát kívánja megszólítani. Giorgia Meloni elismerte, hogy a január 29-i államfőválasztás óta nem beszélt a Ligát vezető Matteo Salvinivel, de hangsúlyozta, hogy az olasz jobbközép egységén dolgozik. A Liga külpolitikai felelőse, Lorenzo Fontana úgy vélte, a jobbközép csakis egységben nyerheti meg a belpolitikai és az európai kihívásokat.

Forrás: Demokrata; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.