Pesti Srácok

Húsz év börtönt kaphat a hajléktalanokra támadó férfi, aki meggyilkolt egy aluljáróban alvó nőt

null

Vádat emeltek egy negyvenegy éves férfi ellen, aki 2019 szeptemberében életveszélyesen megsebesített egy hajléktalan férfit, pár hónappal később pedig megölt egy hajléktalan nőt. A főügyészség arra tett indítványt, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen teljeskörűen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor a bíróság húsz év fegyházbüntetésre ítélje – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-t.

A vádirat szerint a férfi - aki éveken át hajléktalanként élt a IV. kerületben egy fás, bokros területen - 2019. szeptember 8-án későn este a XIV. kerületben, a Róbert Károly körúti felüljáró alatt felfigyelt egy alvó hajléktalanra és elővett a táskájából egy kést, hogy a számára ismeretlen férfit megölje. A sértett felriadt, a karját maga elé emelve védekezett és megpróbált elmenekülni, de a vádlott a késsel nagy erővel még háromszor megszúrta a hasán és a hátán, majd elhagyta a helyszínt. A sértett egy közeli benzinkúton kért segítséget; a sérülései életveszélyesek voltak, az életét a gondos és idejében érkező orvosi ellátás mentette meg.

Meggyilkolta az aluljáróban alvó nőt

A másik bűncselekményt a vádlott 2020. január 14-én követte el a XIII. kerületben, egy irodaház oldalán található gyalogos aluljáróban. Hajnalban egy lapos felületű tárggyal nagy erővel fejen ütött egy ott alvó, hajléktalan nőt, aki néhány percen belül meghalt. A vádlott ezután elhagyta a helyszínt, a sértett holttestét délután fedezte fel egy járókelő. A sértett életét az időben érkező szakszerű orvosi segítség sem menthette volna meg - közölte a főügyészség.

PestiSracok facebook image

A 41 éves férfit több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletével vádolják. A főügyészség arra tett indítványt, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen teljeskörűen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor a bíróság húsz év fegyházbüntetésre ítélje.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.