Pesti Srácok

Kovács Zoltán: Brüsszelnek nem a kormánnyal, hanem a magyar emberekkel van vitája

Kovács Zoltán: Brüsszelnek nem a kormánnyal, hanem a magyar emberekkel van vitája

Az Európai Bizottságnak nincs jogalapja a pénzek visszatartására; politikai játszmák és zsarolás zajlik, ami békeidőben is kicsinyes, ám háborús helyzetben egyenesen elfogadhatatlan – mondja a Mandinernek adott interjújában a kormány nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára, aki elmondta azt is, hogy szerinte miért bukott ekkorát a baloldal.

Kovács Zoltán a választással kapcsolatban elmondta, hogy a baloldalnak 850 ezer szavazója eltűnt, ami annak az eredménye, hogy rosszul politizálnak. Az EBESZ jelenlétéről úgy vélekedett:

A megállapításaiknak azonban nem lesz jogi következménye, a választások érvényességét nem érinti a tevékenységük. A választásokat értékelve Kovács Zoltán elmondta:

PestiSracok facebook image

A baloldal most azzal riogat, hogy megszorítások lesznek, de a politikus elmondta, hogy a megszorításokban a baloldal hisz, a jobboldal nem.

– hangsúlyozta Kovács Zoltán. Az uniós kifizetések visszatartásával kapcsolatban elmondta:

Ma az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy elindítják hazánkkal szemben a jogállamisági mechanizmust, amire Kovács úgy reagált:

A politikus hozzátette:

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.