Pesti Srácok

Május 2-án választják meg ötödször Orbán Viktort miniszterelnöknek – Az ellenzék tehetetlen dühében pufog

Május 2-án választják meg ötödször Orbán Viktort miniszterelnöknek – Az ellenzék tehetetlen dühében pufog

Május első hétfőjén ül össze az új Országgyűlés, a választásokon kialakult erőviszonyoknak megfelelően. Ekkor fogják hivatalosan megválasztani a képviselők Orbán Viktort ötödször is miniszterelnöknek. A Momentum politikusai továbbra is kitartanak amellett, hogy nem vesznek részt az alakuló ülésén, mivel szerintük szűk a jogkörük a nem kormánypárti képviselőknek – írja a Magyar Nemzet.

Áder János leköszönő államfő az előzetes konzultációk alapján bizonyosan május 2-ára hívja össze az alakuló ülést. Az alkotmányos rendelkezések szerint az Országgyűlés alakuló ülését a választást követő 30 napon belül kell összehívnia az államfőnek, aki egyúttal javaslatot tehet a kormányfő személyére, akit az Országgyűlés választ meg a képviselők több mint felének szavazatával. Orbán Viktort május 2-án ötödszörre is miniszterelnöknek választhatják. A Fidesz–KDNP történelmi választási sikere után a kétharmadot is meghaladó, 135 képviselővel lesznek jelen az Országgyűlésben.

A Momentum nem vesz részt az ülésen

Eközben a választásokon vereséget szenvedő baloldalon egyesek az alakuló ülésből is megpróbálnak politikai hasznot húzni. A múlt héten Fekete-Győr András, a Momentum leendő frakcióvezetője jelentette be, hogy pártja nem vesz részt az ülésen. A bojkott szószólója Hadházy Ákos, aki a Momentum támogatásával nyert Zuglóban országgyűlési mandátumot, az új parlamentben pedig a Momentum frakcióját fogja erősíteni. Hadházy még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a képviselők ne vegyék fel a parlamenti mandátumukat. Maga a Momentum azonban szembemegy a lódoktorral.

PestiSracok facebook image

– erősítette meg pártja döntését Hajnal Miklós, a párt Budapest 3. számú választókerületének megválasztott országgyűlési képviselője szerdán, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az Országgyűlés tagjának lenni munka és felelősség

A Magyar Nemzet megkérdezte azokat a kerületeket, ahol egyéni választókerületben nyertek az egykor olimpiaellenességgel színre lépő párt politikusai, hogy mi a véleményük a bojkottról.

– nyilatkozta a lapnak Simicskó István. A Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője kijelentette: az Országgyűlés tagjának lenni munka és felelősség, valamint megtiszteltetés, a választók bizalmából kapott tisztség.

– hangsúlyozta a kormánypárti politikus, aki szerint úgy tűnik, az ellenzék semmit nem tanult az elmúlt években elkövetett hibáiból, és folytatja a botránypolitizálást.

– mondta a lapnak Simicskó, aki szerint az emberek szolgálata, képviselete mindennél előrébb való.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.