Marine Le Pen: életem minden egyes másodpercét a francia emberek boldogságának szentelem
Marine Le Pen francia köztársasági elnökjelölt a választások hétvégéjén a The European Conservative-nak adott interjút, amelynek fordítását a Mandiner közölte.
A konzervativizmus szónak a francia politikai hagyományban nincs különösebb szerepe. „Konzervatív párt” mint olyan nem is működött soha Franciaországban. Fontos-e önnek ez a fogalom? Konzervatívként határozza-e meg magát, s ha igen, ön szerint mi a legfontosabb dolog, amely megőrzésre érdemes?
Valóban, a „konzervatív” szó nem cseng valami jól Franciaországban, de ez nem a politikai tradíciónk miatt van. Egyszerűen így alakult. Ezért aztán nem is olyan szó, amelyet szívesen használnék… Egy dolog azonban tökéletesen nyilvánvaló számomra: ha van valami, amit érdemes megőrizni, az Franciaország.
Milyenek a kapcsolatai a többi nemzeti jobboldali vagy konzervatív európai párttal? Ha megnyeri az elnökválasztást, hogyan látja Franciaország kapcsolatainak alakulását a többi európai országgal?
A Nemzeti Gyűlés Európa-szerte hosszú ideje jó kapcsolatokat igyekszik fenntartani azokkal a partnerpártokkal, amelyekkel sok a közös pont: elsősorban az, hogy saját hazánk szeretetét tartjuk a legfontosabbnak, azt védelmezzük. Ragaszkodunk szuverenitásunkhoz és identitásunkhoz, és ellenállunk a népeket nem tisztelő Európai Unió beavatkozási kísérleteinek és túlterjeszkedésének. A Magyarország és Lengyelország elleni támadásaik eklatáns példaként szolgálnak: kormányokat támadnak, annak ellenére, hogy azokat demokratikusan választották meg, csak mert olyan projektjeik vannak, amelyek nem passzolnak maradéktalanul az unió progresszív napirendjéhez. Ez számunkra elfogadhatatlan. Különösen büszke és meghatódott voltam amiatt, hogy számíthattam Orbán Viktor, Matteo Salvini és André Ventura támogatására a Reims-ben megtartott találkozónkon. Azt bizonyítják, hogy a harcunk nem hiábavaló, és hogy nem vagyunk egyedül. Úgy gondolom, a jelenlegi helyzetben képtelen leszünk elérni bármit Európában a szabad nemzetek konstruktív szövetsége nélkül. Európa népei nem azt várják a jövőtől, hogy elsorvadjanak a brüsszeli technokraták uralma alatt.
A francia jobboldalon egyes kritikus hangok szerint ön túlságosan sok engedményt tett a rendszer irányában. Mivel indokolja ezt a stratégiát, és mi a válasza arra a vádra, hogy az ön szavai vesztettek erejükből?
Először is, tudnom kéne, miféle rendszernek tett engedményekről van szó. Az volna a probléma, hogy én bizony törődöm azzal is, hogy a franciák vásárlóereje miként alakul? Egyesek ugyanis emiatt támadnak. Az igazság az, hogy a meggyőződéseim alapja jottányit sem változott. Hiszek Franciaországban; életem minden egyes másodpercét a francia emberek boldogságának szentelem, akik számomra minden küzdelemben a legfontosabbak. Hiszek határaink ellenőrzésében. Nemzeti prioritásként kívánom megjelölni a foglalkoztatás és a lakhatás javítását. Hiszek a családban, hiszek a gyökereinkben. Másrészről viszont nyilvánvalóan van a beszédmód durvaságának és egy bizonyos típusú agresszivitásnak olyan szintje is, amelyet nem tolerálok, egyszerűen azért, mert nem vezetnek sehová.
A bevándorlás elkerülhetetlenül szükséges szabályozásán túl, milyen javaslatokat tud megfogalmazni az autentikus, helyi gyökerű francia nemzeti kultúra újjáéledése érdekében?
Azt hiszem, nem érdemes identitásunk kérdését és legitim nemzeti büszkeségünk kérdését a bevándorlás problémájára redukálni, még ha az nyilvánvalóan központi jelentőségű is ebben a tekintetben. Különleges örökséget kell megóvnunk, mégpedig a francia kultúrát. Ez a valódi kötőanyaga ugyanis az „együttélésnek” (vivre-ensemble), amelyről gyakran túlságosan elvont fogalomként fantáziál a baloldal. Ennek alapján tehát ezt kell előmozdítanunk, ezt kell életben tartanunk, azzal, hogy megőrizzük kulturális örökségünket, amibe bevonjuk a fiatalabb generációkat is. Szeretnék létrehozni egy olyan intézményt, amely nemzeti örökségünket ápolja, mert meggyőződésem, hogy a fiatalok szeretik kastélyainkat és templomainkat, és szívesen részt vesznek a fennmaradásuk érdekében tett erőfeszítésekben, hiszen ezek az épületek teszik világszerte csodált és irigyelt országgá gyönyörű hazánkat.
Az ön felfogásában létezik-e európai kultúra, és pár szóban hogyan határozná meg a mibenlétét?
Hogyne létezne! Az európai kultúra nagyon is létezik, és erről minden bizonnyal egyedül az Európai Bizottság tisztségviselői feledkeznek meg. Számomra az európai kultúra mindenekfelett az örökségünket jelenti, a zsidó–keresztény hagyományt, a görögöket, Rómát – az ókori Rómát és a keresztény Rómát egyaránt. Az értékeknek és szabályoknak azt az egységes rendszerét, amely összekapcsolja kontinensünk legszebb eredményeit: az emberi méltóságot, a nők méltóságát, a törvények uralmát. De gondolhatunk konkrétan azokra is, akik mindezt megtestesítik és szimbolizálják. Dante, Shakespeare, Goethe, vagy Victor Hugo kizárólag attól európaiak, hogy mélyen gyökereznek saját nemzetük történelmében. Az európai politika is annak köszönhetően létezik, hogy van európai kultúra, egy olyan kultúra, amely átöröklődik, újra meg újra átadják egymásnak a generációk, nem pedig valamiféle voluntarista, elvont projekt, amely nem az európai emberek szívéhez szól.
Marine Le Pen harmadik alkalommal indul a francia elnökválasztáson. 2011-ben vette át az édesapja, Jean-Marie Le Pen által 1972-ben alapított Front National (Nemzeti Front) elnöki székét, amelynek 2018-ban új nevet adott (Rassemblement National, Nemzeti Gyűlés). Pártja több mint ötven éve a francia jobboldal nemzeti és szuverenista platformja. Ezen a választáson megmérkőzik az esszéista Éric Zemmourral is, aki első alkalommal lép a politika porondjára, és akinek megkérdőjelezi stílusát és módszereit. Marine Le Pen kampánya a Rassemblement National hagyományos témái – a bevándorlás és a biztonság kérdései – köré épült, azonban szélesebb választói rétegek felé is nyitott, ami hasznára is vált. Pártjától Éric Zemmour pártja felé gravitáló személyiségek sorra lehetőséget kaptak a médiában, így például unokahúga, Marion Maréchal is, ez azonban nem befolyásolta jelentősen népszerűségét a választók körében, ami jelenleg Emmanuel Macron legkomolyabb kihívójává teszi.
Forrás: mandiner.hu; Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek
