Pesti Srácok

Mesterházy odaszúrt Fletónak: Nem hiszem, hogy szeretnék Gyurcsány Ferenc lenni, abból elég egy is

Mesterházy odaszúrt Fletónak: Nem hiszem, hogy szeretnék Gyurcsány Ferenc lenni, abból elég egy is
Gyurcsány

Az ellenzék vereségét elemezte Mesterházy Attila az ATV stúdiójában. A szocialista politikus szerint nem egy ember felelős az ellenzék bukásáért. Azt tanácsolja, hogy mondjanak le a baloldali vezető politikusok, és szerinte Gyurcsányból bőven elég egy is.

Mesterházy Attila szerint el kell gondolkodni azon, hogy milyen üzenetekkel lehetett volna megfogni az embereket. Miközben örülünk a budapesti eredményeknek, a Fidesz a korábbiakhoz képest tíz százalékot erősödött. Amiről a főpolgármester úr beszélt, hogy lobog az ellenzéki fáklya, az kicsit halványabban világít 2018-hoz képest. Az MSZP majdnem 26 százalékon állt 2018-ban, és az összellenzék akkor 315 ezerrel több szavazatot ért el, mint a Fidesz – fogalmazott a korábbi miniszterelnök-jelölt az ATV-ben. Arra a kérdésre, hogy egy ilyen helyzetben kell-e felelősöket keresni, Mesterházy így válaszolt: elfogadhatatlan volt, hogy Márky-Zay Péter mögött nem állt ott minden ellenzéki párt vezetője. Nagy baj, hogy senki nem vállalja a felelősséget, senki nem mondja, hogy ő maga mit rontott el, hogy senki nem mond le. A hitelesség visszaszerzésének első lépése a választók szemében, ha valaki vállalja a felelősséget, és lemond – értékelte a politikus.

– folytatta Mesterházy. Gyurcsány Ferencnek arra a kijelentésére, hogy legyen mindenki Gyurcsány, és soha ne adják fel, Mesterházy úgy reagált:

PestiSracok facebook image

-mondta.

– zárta mondandóját Mesterházy Attila.

Forrás: ATV ; Fotó: MTI/ Kovács Tamás

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.