Pesti Srácok

Orbán Viktor aláírta: komoly előnyhöz jutnak a felsőoktatási felvételinél az önkéntes katonák

null

A Magyar Közlöny kedd este megjelent számában közzétettek egy rendeletet, amelyben módosították azt, hogy a felsőoktatási felvételi eljárásban hány pluszpontot kapnak azok, akik katonai szolgálatot végeznek – írja az Index.

A most kiadott kormányrendelettel a korábbi, a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló rendeletet módosították. A módosítás szerint több esetben is pluszpontot kaphatnak azok, akik önkéntes tartalékosként katonai szolgálatot teljesítenek – írja az Index.

  • Azok, akik a katonai szakkiképzés teljesítése nélkül (tehát csak az alapkiképzést végrehajtva) legalább hat hónapos szolgálatot teljesítettek, 16 többletpontra lesznek jogosultak.
  • Amennyiben e szolgálati idő közben végrehajtanak egy szakkiképzést, akkor 32 pontot kaphatnak.
  • Ha pedig a szakkiképzés végrehajtása után még minimum további hat hónapot leszolgálnak és további képzésen vesznek részt, akkor plusz 32 pontot (tehát összesen 64-et) kapnak.

A rendeletben azt írták, hogy a többletpontok terén történt módosítás először a 2023 februárjában induló képzéseknél, tehát a keresztféléves felvételi eljárásban lép életbe először. Vagyis az idén ősszel induló képzéseknél még nem jelent majd pluszpontot a katonai szolgálat. A felvételi eljárásban a tanulmányi, érettségi vizsgai eredmények mellé a különböző jogcímeken összesen száz többletpont kapható. Egy emelt szintű érettségi elvégzéséért például ötven pontot, középfokú (B2-es) nyelvvizsgáért például 28, egy felsőfokúért (C1) pedig negyven pontot adnak.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.