Pesti Srácok

Skype-os kiselőadást kaptak a jobbikosok, miről is szól a pártjuk (Videók)

Skype-os kiselőadást kaptak a jobbikosok, miről is szól a pártjuk (Videók)

Brenner Koloman, a Jobbik főideológusa egy oktatófilmet állított össze párttársainak, ahol elmagyarázza, mi is a Jobbik. A politikus bevezetésképp azt mondta, minden politikai erőnek fontos, hogy a szélesebb közvélemény számára egyértelmű identitással rendelkezzen.

Teljesen érthető miért kell a jobbikosoknak útmutató, hiszen senki sem érti igazán, hogy az a párt, ami a posztkommunista baloldal ellen esküdött fel, most miért díszeleg Gyurcsány Ferenc oldalán. Brenner Kolomant, az ELTE Germanisztikai Intézetének egykori igazgatóhelyettesét jelölték ki, hogy kiselőadást tartson a Jobbik működésének lényegéről. Az előadás Skype-on történt még tavalyelőtt, mikor Jakab Péter nagyon jóba lett a DK-elnökével. Erről az eseményről a Kontra kapott néhány kiszivárogtatott felvételt. Koloman kezdésként ezt a kérdést tette fel:

Ez körülbelül olyan, mintha Kövér László azt fejtegetné a Fidesz-szimpatizánsok előtt, hogy milyen politikát képvisel a kormánypárt, és mi különbözteti meg őket Gyurcsány Ferenctől és az ellenzéki összefogás tagjaitól – írja a Kontra.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki ezt annak a pártnak vezető politikusa, amely nemrég még cigánybűnözésről, zsidóuralomról és aberrált homokosokról beszélt.

– mondta Koloman. A felvételből jól hallani, szerintük a Fidesz EU-ellenes, szemben az európai identitású Jobbikkal, amely belülről akarja megreformálni Brüsszelt. Koloman többek között azzal vádolta meg a baloldali pártokat, hogy a nagyvárosokban, és főleg a fővárosban lelnek nagy létszámú támogatásra, és alapvetően neoliberális gazdasági és társadalmi filozófiát követnek.

– mondta. Összegzésképp ennyit mondott Brenner Koloman: a Jobbik értékrendje világos.

Forrás: Kontra ; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.