Pesti Srácok

Szerbiai választások – Ismét kormányzati szerepre számít a Vajdasági Magyar Szövetség

null

Elértük céljainkat, megvalósítottuk, amit szeretnénk – hangsúlyozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján, a Szerbiában aznap tartott választások eredményeit kommentálva. A VMSZ 2014 óta tagja a kormánykoalíciónak, és a következő időszakban is ilyen szerepre számít. A kormányzati munkában államtitkári szinten kíván részt venni.

Kiemelte: a VMSZ azt szerette volna elérni, hogy Szerbiában Aleksandar Vučić maradjon a köztársasági elnök, és az előzetes eredmények szerint ez a cél megvalósult. A másik fontos célkitűzés az volt, hogy Magyarországon a Fidesz–KDNP maradjon kormányon, és ez is megvalósult.

– húzta alá. Mindezek mellett cél volt az is, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség megőrizze a legitimitását, és ne törjön meg az érdekérvényesítő ereje.

PestiSracok facebook image

– szögezte le a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke. Pásztor István kiemelte: a VMSZ 5 vagy 6 mandátum megszerzésére számít a 250 tagú parlamentben. Az utóbbi két évben 9 képviselője volt a magyar pártnak Belgrádban. Az előzetes eredmények szerint hét szerb párt jutott be a szerbiai törvényhozásba, valamint öt nemzeti kisebbségi párt. Ehhez kapcsolódóan Pásztor István úgy fogalmazott:

Az elmúlt két évben a Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Szocialista Párt, valamint néhány kisebbségi párt képviselői politizáltak a szerb országgyűlésben.

A Vajdasági Magyar Szövetség 2014 óta tagja a kormánykoalíciónak, és a következő időszakban is ilyen szerepre számít. A kormányzati munkában államtitkári szinten kíván részt venni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.