Pesti Srácok

Szijjártó: fel kell gyorsítani a Nyugat-Balkán országainak európai uniós integrációját

null

Elfogadhatatlanul lassú a Nyugat-Balkán európai uniós integrációja, ami stratégiai hiba, illetve káros a regionális stabilitás szempontjából is, ezért Magyarország ismét a folyamat felgyorsítására szólítja fel Brüsszelt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Bosznia-Hercegovinában.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Mostari Nemzetközi Vásár megnyitóján elmondott beszédében hangsúlyozta: mi, akik Közép-Európában élünk, értjük és átérezzük a nyugat-balkáni térség integrációs folyamatának fontosságát.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a blokknak nem a térségbeli országok vezetőiről kellene beszélnie, hanem velük kellene konzultálnia, ugyanis ezeket a demokratikusan megválasztott politikusokat "nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni". Emlékeztetett, hogy a vasárnapi magyarországi választáson a kormánypárt sorozatban negyedszer aratott fölényes győzelmet, ami szerinte megerősíti a nemzeti érdek érvényesítésére épülő, kölcsönös tiszteletre alapozott, szuverén külpolitika legitimitását is. Mint mondta, ennek fókuszában hangsúlyosan szerepel a Nyugat-Balkán és Magyarország közötti együttműködés erősítése, illetve a térség integrációjának felgyorsítása. A kormány álláspontja szerint Szerbiát haladéktalanul fel kell venni az EU-ba, Bosznia-Hercegovinának pedig meg kell adni a tagjelölti státuszt.

– emelte ki. A miniszter arról is beszámolt, hogy a térség államaival lebonyolított kereskedelmi forgalom értéke tavaly megközelítette az 5,5 milliárd eurót, ami rekordnak számít, és ebből mindkét fél sokat profitál. Aláhúzta, hogy a rendezvényre huszonnégy magyar vállalat képviselője is elkísérte a gazdasági kapcsolat további erősítése érdekében. Szijjártó Péter köszönetet mondott azért, hogy Magyarország a nemzetközi vásár partnerországa lehetett.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.