Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarországon történelmi jelentőségű parlamenti választás zajlott

Szijjártó: Magyarországon történelmi jelentőségű parlamenti választás zajlott

Magyarországon történelmi jelentőségű parlamenti választás zajlott, és ha az egész nemzet jövőjéről döntünk, akkor indokoltnak tartjuk azt, hogy a nemzet minden tagja megkapja a lehetőséget arra, hogy ebben a közös döntésben részt vegyen – hangsúlyozta Szijjártó Péter pénteken, a szlovéniai Lendván. A külgazdasági és külügyminiszter Horváth Ferenccel, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) elnökével tartott közös sajtótájékoztatót.

Szijjártó Péter közölte: a magyar embereknek háború idején kellett döntést hozniuk Magyarország jövőjéről, és nemcsak Magyarország, hanem az egész nemzet szempontjából volt kiemelkedő jelentősége az április 3-ai választásnak.

– mondta. Rámutatott, hogy a kormányzó pártszövetség rekordszámú szavazatot kapott. Emellett a határon túli magyarok által leadott szavazatok száma is minden korábbinál magasabb volt: 318 ezer határon túl élő magyar adta le levélszavazatát. Tájékoztatása szerint rekord született a Muravidéken is: 168 levélszavazatot adtak le az ott élő magyarok, ami negyven százalékkal több, mint a négy évvel ezelőtti.

PestiSracok facebook image

– húzta alá a miniszter. Szijjártó Péter leszögezte, hogy a kormány folytatni fogja a szlovéniai magyar közösség oktatási, kulturális és egyházi intézményeinek finanszírozását, a Magyar Falu programot és a gazdasági fejlesztéseket.

– jelezte. Hozzátette: 651 vállalkozónak nyújtottak eddig összesen 2,5 milliárd forintnyi támogatást, amelynek nyomán 3,7 milliárd forintnyi beruházás jött létre itt a Muravidéken. Tájékoztatott, hogy a két kormányfő által néhány hete aláírt, a Rábavidék és a Muravidék fejlesztését szolgáló közös alap május 13-án hatályban lép Magyarországon, és a magyar kormány által vállalt ötmillió eurót azonnal a fejlesztési alap rendelkezésére bocsátják. Ami a két ország gazdasági együttműködését jelenti, elmondta: Magyarország és Szlovénia gazdasági és kereskedelmi együttműködése tavaly szintén rekordot döntött. 14 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom, és megközelítette a három milliárd eurót.

– húzta alá. Mint mondta, készen állnak a Szalafő–Orfalu és a Bödeháza–Zsitkóc határkeresztező utak megépítésének felgyorsítására, továbbá a Rédics–Lendva–Belatinc vasútvonal fejlesztését is célul tűzték ki.

– mutatott rá a tárcavezető, és egyben gratulált a MMÖNK elnökének az ismételt győzelemhez.

– mondta végezetül Szijjártó Péter.

Horváth Ferenc megköszönte azt a támogatást, amelyet Magyarország a koronavírus-járvány alatt és a muravidéki magyarok megmaradása érdekében nyújtott. Mint mondta, továbbra is összekötő kapocs kívánnak lenni a Rába-vidéki szlovénokkal együtt a két nemzet és a két ország között.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.