Pesti Srácok

Szijjártó Péter: számíthat egymásra az anyaország és a határon túli magyarság (Videó!)

A drávaszögi magyarság a választáson bebizonyította, hogy az anyaország számíthat a határon túli magyarokra, ahogyan ők is számíthatnak a továbbiakban is az anyaország támogatására – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a horvátországi Bellyén.

A tárcavezető Jankovics Róberttel, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnökével tárgyalt, majd a közös sajtótájékoztatón aláhúzta, hogy az áprilisi országgyűlési választáson az embereknek a háború vagy a béke kérdésében kellett döntést hozniuk. Ezért szerinte fontos volt, hogy ezen „nemzeti sorskérdés” eldöntésében a nemzet minden tagja részt vegyen.

– mondta. Rámutatott, hogy a kormányzó pártszövetség rekordszámú szavazatot kapott, aminek nyomán rekordszámú képviselője is lesz az új parlamentben. Emellett a határon túli magyarok által leadott szavazatok száma minden korábbinál magasabb volt, ahogy a horvátországi magyarok is rekordszámban vettek részt a választáson.

PestiSracok facebook image

Tájékoztatása szerint az eszéki főkonzulátuson 390 levélszavazatot adtak le, ami duplája a négy évvel ezelőttinek. Szijjártó Péter leszögezte, hogy a kormány folytatni fogja a horvátországi magyar közösség oktatási, kulturális és egyházi intézményeinek finanszírozását, három új magyar óvoda és egy kulturális központ épül a térségben, illetve fenntartják a magyar iskolák diákjainak ösztöndíj-rendszerét.

Sikeresnek nevezte emellett a drávaszögi gazdaságfejlesztési programot, amelyből szavai szerint az itt élő magyarok és Horvátország egyaránt profitál. Mint közölte, eddig 791 vállalkozást támogattak összesen négymilliárd forinttal, és ennek nyomán 6,7 milliárd forintnyi beruházás jött létre. Jelenleg pedig folyamatban van újabb 84 kistermelő és mezőgazdasági vállalkozó 430 millió forintos támogatása, ami több mint 700 millió forintnyi beruházást indukál majd.

A miniszter kijelentette, hogy Magyarország és Horvátország kisebbségvédelmi együttműködése példaként állítható az Európai Unión belül mindenki elé, ami lehetővé teszi, hogy az időnként jelentkező nehéz kérdéseket is a kölcsönös tisztelet talaján állva, racionálisan tudjuk megoldani.

– szögezte le összegzésképpen.

Jankovics Róbert megköszönte azt a támogatást, amelyet Magyarország a koronavírus-járvány alatt és a földrengések után nyújtott. Úgy vélekedett, hogy soha ilyen egységes nem volt a magyar nemzet, mint most, és rámutatott, hogy a magyar kormány támogatási rendszere lehetővé tette, hogy a horvátországi magyarság erősebb és egységesebb legyen.

Forrás: MTI, Facebook; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.