Pesti Srácok

Itt az újabb koronavírus-mutáns, ezúttal drámai halálozási adatokkal

null

Bár a háború mindent felülírt, úgy tűnik nem szabadultunk meg a koronavírustól sem. Most éppen az Egyesült Királyságból érkeztek nyugtalanító hírek, ahol kimutatták a vírus egy újabb és eddigi ismereteink szerint aggodalomra okot adó variánsát - írja a blikk.hu.

Az Egyesült Királyságban egy új koronavírus-variánst azonosítottak, viszont a szakértők állítása alapján egyelőre még nem kell tőle tartani.Ehhez képest a múlt hét folyamán a koronavírus-járvány okozta halálozások száma Angliában csúcsot döntött.

Ez az új, XE nevű változat az Ázsiában rohamosan terjedő BA.1 és BA.2 alváltozatának a kombinációja. Rekombinánsnak nevezik az ilyen fajta mutánsokat. A rekombináns változatok a közegészségügyi szakértők szerint igen gyakoriak, de hasonló gyakorisággal tűnnek is el.

PestiSracok facebook image

– mondta Dr. John Brownstein, a bostoni gyermekkórház vezető epidemilógusa az ABC News szerint.

Az Egyesült Királyságban a legkorábbi esetet január 19-én észlelték, míg március 22-ig 637 XE-esetet regisztráltak. Az XE az első vizsgálatok alapján egy fokkal fertőzőbb lehet, mint a BA.2, de ezt még nem jelentette ki biztosra az az Egészségügyi Világszervezet. A szigetországban nem találtak arra utaló jeleket, hogy a variáns ellen nem véd az oltás, sőt úgy gondolják, hogy súlyosabb szövődményeket sem okozhat. Az eddig ismertek alapján semelyik országból, így az Egyesült Államokból sem jelentettek rekombináns variánsból származó eseteket. Dr. Brownstein elmondta, hogy az XE mutánssal kapcsolatban továbbra is sok a megválaszolatlan kérdés, de az átoltottság és a természetes immunitás miatt az amerikaiak magas szintű védettséggel rendelkeznek.

- jelentette ki az epidemiológus, aki úgy gondolja, hogy az Egyesült Királyság gyorsan tudta azonosítani az új változatot. Mindemellett az Egészségügyi Világszervezet egy jelentést adott ki, melyben kiemelte: figyelemmel kíséri az XE-t, de egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy az alfa-, delta- és omikron-változathoz képest veszélyesebb lenne.

– olvasható a március végén publikált jelentésben. Brownstein az újabb változatok megjelenését sem zárta ki:

– hangsúlyozta a doktor, hozzátéve, hogy a vírusnak csak akkor nyílik esélye a mutációra, amikor ellenőrizhetetlenül terjedhet.

Forrás: blikk.hu; Fotó: MTI/EPA/Roman Pilipej

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.