Pesti Srácok

Zelenszkij szerint vér tapad az orosz olajhoz

null

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint "más népek véráldozata árán" kereskednek azok az európai országok, amelyek nem hajlandók támogatni az orosz nyersolajexport tilalmát. Az ukrán államfő Kijevben nyilatkozott a BBC brit közszolgálati médiatársaság tudósítójának, és az interjúban bírálóan szólt Magyarországról és Németországról is.

Arra a kérdésre, hogy miként dolgozza fel azt a tényt, hogy Európa naponta egymilliárd dollárt fizet Oroszországnak a nyersolaj- és a földgázimportért, miközben Ukrajna a háború kitörése óta összesen egymilliárd dollárnyi katonai segélyt kapott Európától, Zelenszkij úgy fogalmazott: Ukrajna nem érti, hogy "miként lehet vérontás árán pénzt keresni, de sajnálatos módon egyes európai országok éppen ezt teszik". Kijelentette: az ukrán kormány tudja, hogy az orosz nyersolaj embargója az egyik olyan kulcsfontosságú ügy, amely elé Németország és Magyarország akadályokat gördít.

– fogalmazott az ukrán elnök a csütörtöki BBC-interjúban. Hozzátette: Ukrajna néhány barátja és partnere megérti, hogy most más idők járnak, és immár nem az üzletről, a pénzről van szó, hanem a túlélésről. Elmondta: a háború előtt beszélt Angela Merkel akkori német kancellárral, akinek azt mondta, hogy ha Ukrajna ellen teljes körű invázió indul, akkor az orosz hadsereg Lengyelországba is behatol és ezután Németország határánál lesz.

PestiSracok facebook image

– idézte a volt német kormányfőnek feltett kérdését az ukrán elnök. Zelenszkij megerősítette, hogy Ukrajnának még több fegyverre van szüksége, mivel a fegyverszállítmányok nem érkeznek elég gyorsan ahhoz, hogy vissza lehessen verni az orosz támadást. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és néhány európai ország igyekszik segíteni, de e segítségre "még hamarabb és még gyorsabban szükségünk van; a kulcsszó az, hogy most" – fogalmazott az ukrán államfő. Volodimir Zelenszkij szerint az orosz hadsereg által ostromlott dél-ukrajnai Mariupol kikötővárosban több tízezren veszthették életüket. Hozzátette: az ukrán kormánynak értesülései vannak arról is, hogy sokan eltűntek a város lakói közül.

– mondta az ukrán elnök. Zelenszkij szerint az orosz hadsereg által Mariupolban, valamint egyes kijevi elővárosokban, köztük Bucsában elkövetett atrocitások szűkítik a béketárgyalások lehetőségét Moszkvával. Háborús bűnösnek nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, és kijelentette: Bucsában tett múlt heti látogatásának végén semmi mást nem érzett az orosz fegyveres erők iránt, csak gyűlöletet. Az ukrán elnök védelmébe vette a háború előtti politikáját, mindenekelőtt azt, hogy az ukrán kormány annak idején folyamatosan nyugalomra intette a lakosságot. Zelenszkij kijelentette: a kormány a háttérben már akkor is fegyverszállítási megállapodásokról tárgyalt, és arra összpontosította a figyelmét, hogy ne törjön ki olyan pánik, amely az ukrajnai bankok megrohanásához és az ukrán gazdaság destabilizálásához vezethetett volna.

– fogalmazott az ukrán elnök a csütörtöki BBC-interjúban. Elismerte ugyanakkor, hogy az ukrán kormány sem számított teljes körű orosz invázióra.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Ukrán elnöki sajtóhivatal

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.