Pesti Srácok

Zsigó Róbert: több mint 125 ezer család igényelte az otthonfelújítási támogatást

null

Több mint 125 ezer család igényelte az otthonfelújítási támogatást, eddig több mint 205 milliárd forint támogatást ítéltek oda az igénylőknek – közölte Zsigó Róbert, a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára szerdán, a Facebook-oldalán megosztott, a kormany.hu-n megjelent közleményben.

A közlemény szerint a nagy igénylésszám és a már leszerződött állami támogatások összege is azt bizonyítja, hogy az otthonfelújítási támogatás hathatós segítséget nyújt a családoknak, hiszen mára csaknem félmillió ember élhet Magyarországon olyan otthonban, amelyet állami támogatás igénybevételével újított fel a család.

– emlékeztetett az államtitkár, hozzátéve: tavaly óta a gyermekes családok nemcsak új otthonuk megvásárlásához, építéséhez, hanem meglévő otthonaik felújításához is vissza nem térítendő állami támogatást és kedvezményes kamatozású hitelt kaphatnak. Azt írta, a baloldal 2010 előtt az otthonteremtési támogatások megszüntetésével és a családtámogatások megnyirbálásával kiszolgáltatott helyzetbe hozta a gyermekes családokat, és családok százezreit sodorta adósságcsapdába a devizahitelekkel.

PestiSracok facebook image

– emelte ki. Hozzáfűzte: a nemzeti kormány idén a GDP (bruttó hazai termék) 6,2 százalékát fordítja a családokra, több mint három és félszer annyit, mint a baloldal 2010 előtt.

– közölte Zsigó Róbert.

Forrás: kormany.hu; Fotó: MTI/Kiss Dániel

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.