Pesti Srácok

Benzinpénz és fizetés, lehetőleg munka nélkül – Ezért tenné le az esküt Hadházy?

Benzinpénz és fizetés, lehetőleg munka nélkül – Ezért tenné le az esküt Hadházy?

Hadházy Ákos parlamenti munkájáról nem igazán lehet sok karakteres nagyesszéket írni, és a független képviselő a továbbiakban sem igazán kíván részt venni az Országgyűlés tevékenységében. A politikus egyetlen oka arra, hogy most mégis le akarja tenni az esküt nem más, mint hogy igényt tart a fizetésére és az a feletti juttatásokra.

Hadházy Ákos a benzinpénz és a fizetés miatt tenné le az esküt, de nem járna be az Országházba – derült ki a Szeged TV Téma című műsorában, ahol egyebek mellett a független országgyűlési képviselő parlamenti munkája is szóba került. Nemrégiben ugyanis kiderült, hogy a botrányairól hírhedtté vált képviselő az elmúlt egy évben mindössze két alkalommal ment be az Országházba, ez idő alatt azonban bruttó 15 millió forint tiszteletdíj illette meg, valamint irodát, lakást és üzemanyagkártyát is kapott. Hadházy nem vett részt az Országgyűlés alakuló ülésén sem, így nem tette le az esküt, bár jelezte a házvezetésnek, hogy ez szándékában áll. Kövér László házelnök viszont egyelőre nem adott erre időpontot neki.

– idézte a műsorban a képviselő által elmondottakat a Magyar Nemzet. Hadházy ugyanakkor megismételte, hogy ő ezt az áldozatot vállalta, de ha felesküszik sem fogja eljátszani, hogy itt demokrácia van, a parlament munkájában pedig, ahogy eddig, ezután sem kíván részt venni.

PestiSracok facebook image

Forrás: Szeged TV/Magyar Nemzet; Fotó: Hír TV

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.