Pesti Srácok

Búcsúzik hivatalától Áder János

Búcsúzik hivatalától Áder János

A kétszer kitöltött ötéves ciklusát követően Áder János köztársasági elnök hétfőn távozik hivatalából. A rendszerváltoztatás hetedik államfője megbízatása alatt mindvégig szilárdan küzdött a környezetvédelem ügyéért, de közben a társadalmi, szociális és egészségügyi feszültségek mellett sem ment el szó nélkül – idézte fel a hirado.hu.

A portál emlékeztetett rá, hogy Áder János a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyermekek megsegítése érdekében feleségével együtt tavaly májusban létrehozta a Regőczi István Alapítványt.

Rendszerváltó politikus

Áder János a rendszerváltó politikusaink egyike. Már az 1987-es lakiteleki találkozón és az 1989-es Ellenzéki és Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon is részt vett. Fontos szerepe volt az államszocializmust lebontó tárgyalássorozatban, nevéhez is köthető az 1990 utáni demokratikus választási rendszer kidolgozása.

PestiSracok facebook image

Országgyűlési képviselő

A rendszerváltoztatást követő első szabad országgyűlési választáson, 1990-ben, a Fidesz képviselőjeként kapott országgyűlési mandátumot. Később szülővárosa, Csorna háromszor is megválasztott egyéni országgyűlési képviselőként küldte az ország házába. 1998-ban a parlament elnökévé választották, amely tisztséget 2002-ig látta el. Házelnöki tevékenységével nemzetközi színtéren is erősítette hazánk megbecsülését. Ebben az időszakban csatlakoztunk a NATO védelmi szövetségéhez.

EP-képviselő is volt

2009-ben az Európai Parlament tagjává választották. Uniós képviselőként és az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságának alelnökeként dolgozott.

2012. április végén a Fidesz–KDNP-frakciószövetség 262 ajánlásával lett az államfőjelölt. Az Országgyűlés május 2-án az első fordulóban kétharmados támogatással, 262 szavazattal választotta meg köztársasági elnökké. 2012. szeptember 26-án Út a Békéhez Díjjal tüntette ki a Szentszéknek az ENSZ-hez delegált megfigyelő missziója. Áder János államfőként mind a két megválasztott ciklusában hangsúlyosan küzdött a környezetvédelem ügyéért. Ennek érdekében 2015-ben a Köztársasági Elnöki Hivatalban felállította a Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóságot, 2016-ban pedig létrehozta a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt.

Forrás: hirado.hu; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.