Pesti Srácok

Családi bizniszben árulta a drogot apa és fia (Videó)

Egy 46 éves férfit fogott el a rendőrség drogkereskedelem miatt, az üzletben édesapja is közreműködött. Elfogásukkor jelentős mennyiségű kábítószert, mérlegeket és készpénzt is lefoglaltak a nyomozók. A Fővárosi Főügyészség vádiratában fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a családi páros ellen.

A vádirat szerint egy 46 éves férfi 2018–2019-ben marihuánával kereskedett, amelyet részben XVI. kerületi lakásában, részben 69 éves édesapja XI. kerületi otthonában tárolt, és előzetes egyeztetést követően értékesített a vevőkörébe tartozó személyek részére. Az apa tisztában volt fia kábítószer-terjesztői tevékenységével és ahhoz segítséget nyújtott, egyfelől azáltal, hogy a kábítószer tárolásához rendelkezésére bocsátotta a XI. kerületi lakását, másfelől azzal, hogy a lakáson alkalmanként maga is kiszolgálta azokat a vásárlókat, akikkel előzetesen a fia egyeztette le a megrendelt kábítószer-mennyiségeket – írja a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói felderítették a bűncselekményt, és 2019 novemberében őrizetbe vették a két férfit, valamint lefolytatták a nyomozást. A két terhelt maga is fogyasztott kábítószert, mielőtt elfogták volna őket. A nyomozók a lakásokban jelentős mennyiségű kábítószert, digitális mérlegeteket és csomagolóanyagot, valamint készpénzt foglaltak le.

A Fővárosi Főügyészség a vádlottakkal mint társtettesekkel szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre, és velük szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. A főügyészség emellett pénzbüntetés, valamint közügyektől eltiltás kiszabására és a fiatalabb férfival szemben vagyonelkobzásra is indítványt tett a vádiratban.

PestiSracok facebook image

Forrás: Fővárosi Főügyészség közleménye; Fotó: police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.