Pesti Srácok

Csalók kérnek levélben pénzt Matolcsy Györgyre hivatkozva

Csalók kérnek levélben pénzt Matolcsy Györgyre hivatkozva

Az MNB és Matolcsy György nevéhez hasonlító levélcímekről küldenek e-maileket a csalók, akik a hamis levelek segítségével próbálnak meg pénzt kicsikarni a gyanútlan áldozatoktól, ennek eléréséhez pedig különböző ürügyekre hivatkoznak, mint például banki átutalás, külföldi munkalehetőség, csomagdíjak.

A jegybank által kiadott közleményben az áll: az MNB nem végez közvetlenül lakossági vagy vállalati ügyfeleknek semmilyen kereskedelmi banki elszámolási vagy adminisztrációs tevékenységet, valamint a megkárosított ügyfeleknek azt javasolják, forduljanak a rendőrséghez. Hozzátették, hogy az MNB nevével való visszaélés miatt feljelentést tesznek, majd kiemelték: általában a magyartalan megfogalmazás, illetve a helyesírási hibák is felhívhatják rá a figyelmet, hogy csalásról van szó. Vonakodó ügyfelek esetében akár sürgetővé, agresszívvá is válhat a levelek hangneme, azzal fenyegetve, hogy ha nem fizetik be a jutalékot, a teljes átutalandó összeget is elveszíthetik az érintettek. Ezek az információk azonban hamisak, semmilyen formában sem fedik a valóságot, hiszen az MNB fogyasztók esetében átutalással összefüggő ügyintézést közvetlenül nem végez, illetve ehhez köthetően költségeket sem számít fel, továbbá ezzel kapcsolatos ügyféladatokat sem igényel e-mailben.

Megerősítették, hogy korábban már érkeztek a mostanihoz hasonló megtévesztő levelek, így a jelenlegiek egy része 419-es vagy nyugat-afrikai csalás jellegű, amelyeknél a feladók véletlenszerűen keresik meg az ügyfélkört, jellemzően nagy létszámban. Javasolták, hogy az ilyen jellegű üzenetekre senki se válaszoljon, valamint jelezzék az esetet az MNB-nek és a rendőrségnek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.