Pesti Srácok

Drogbandára csaptak le a rendőrök Bács-Kiskun megyében

null

Tizenhat személyt tartóztattak le a nyomozók egy Bács-Kiskun megyei razzia során. A gyanúsítottak ellen 2018-ban indítottak nyomozást a NAV Repülőtéri Igazgatóságának bejelentése alapján. A rajtaütés során kábítószert és drogkereskedelemhez használatos eszközöket is találtak.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság 2018 szeptemberében rendelt el nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatóságának (továbbiakban: NAV RI) feljelentése alapján, mivel egy 32 éves helvéciai lakos címére kábítószert tartalmazó postai küldemény érkezett − írta meg honlapján a rendőrség. Az eljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztály vette át. A rendőrök a nyomozásban kiderítették, hogy két helvéciai lakos vásárolt külföldről – hozzávetőleg 6,3 millió forint értékben – kábítószereket. A NAV RI 10 alkalommal foglalt le olyan küldeményeket, amelyek a helvéciai párosnak érkeztek. A csomagokban a szakértő véleménye alapján kábítószerek voltak. Az eljárás során az is kiderült, hogy nemcsak külföldről, hanem hazai elosztóktól is szereztek kábítószert, amit hol fogyasztóknak, hol további terjesztőknek értékesítettek.

A nyomozás során a Bács-Kiskun megyei rendőrök 16 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, 7 személyt jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Egy gyanúsított ellen pénzhamisítás bűntette, egy másikkal szemben járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is eljárás indult. A házkutatásokon kábítószereket, valamint a terjesztéshez használatos eszközöket foglaltak le a rendőrök. A gyanúsítottakkal szemben a nyomozók vagyonvisszaszerzési eljárást is indítottak a bűncselekményből eredő vagyon visszaszerzése érdekében, amelynek keretében 3,1 millió forintot, egy nagy értékű luxusautót és két ingatlant is zár alá vettek hozzávetőleg 63 millió forint értékben. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást a napokban befejezte, és az iratokat megküldték a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek.

Forrás: Police.hu; Fotó: Police.hu (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.