Pesti Srácok

Életfogytiglani fegyházra ítélték a rákospalotai gyújtogatás tettesét

Életfogytiglani fegyházra ítélték a rákospalotai gyújtogatás tettesét

Életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a két halálos áldozatot követelő rákospalotai gyújtogatás miatt megvádolt férfit a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

Az ítélet szerint a férfi 2020 júliusától egy építési vállalkozónál dolgozott, aki szállást is biztosított neki rákospalotai házának melléképületében. Ugyanabban a melléképületben kapott szállást egy a vállalkozó alkalmazásában álló másik férfi és felesége, valamint kiskorú unokájuk. A vádlott italozó életmódja miatt többször konfliktusba keveredett munkaadójával, ami 2020. november 22-én dulakodásig fajult. Ekkor a vállalkozó felmondott a vádlottnak és felszólította, hogy másnap reggel hagyja el az ingatlant. A vádlott hajnalban tűzifát rakott a vállalkozó kocsija alá és meggyújtotta. Ezután távozott, nem törődve azzal, hogy a tűz a garázsból átterjedhet a felette lévő lakóhelyiségekre. A tűz következtében megszólaló autóriasztó hangjára a melléképületben élő család férfi tagja kimenekítette unokáját a tetőre, ám a tűz és a nagy füst miatt feleségével együtt bent rekedt a lakrészben. Mindketten életüket vesztették.

A vádlott cselekménye következtében a kiskorú sértett életveszélyes vagy akár halált okozó sérülést is szenvedhetett volna. A vádlott a tűzzel 60 millió forint kárt is okozott. Mindezek alapján a Fővárosi Törvényszék első fokon különös kegyetlenséggel, több személy sérelmére, különös visszaesőként, 14. életévét be nem töltött személy, továbbá védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés, valamint különösen nagy kárt okozó rongálás miatt életfogytiglani fegyházra ítélte a férfit azzal, hogy legkorábban 30 év után bocsátható feltételes szabadságra. Az ügyészség tudomásul vette, a vádlott és védője azonban fellebbezett a döntés ellen, így az nem jogerős, a két halálos áldozatot követelő rákospalotai gyújtogatás büntetőpere másodfokon folytatódik majd. A törvényszék a vádlott letartóztatását fenntartotta a másodfokú eljárás jogerős befejezéséig.

Forrás: MTI; Fotó: Police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.