Pesti Srácok

Elfogták a csütörtöki terrorakció merénylőit Izraelben

null

Elfogták a csütörtök este három emberéletet kioltó palesztin terrorakció merénylőit Izraelben a baltás vérontás színhelyének közelében − jelentette a katonai rádió vasárnap. A merénylet helyszínével, Elád várossal szomszédos Ros Haájin város melletti erdőben fogták el a három izraelit baltával meggyilkoló, csütörtöki palesztin terrorakció merénylőit vasárnap. Izraeli területen bujkáltak, és ellenállás nélkül megadták magukat az izraeli biztonságiaknak a rádió közlése szerint. A merénylet óta nem jutottak vízhez és élelemhez, kimerültek voltak, egyikük keze meg is sebesült.

Az izraeli rendőrség már péntek reggel közzétette a terrortámadással gyanúsított, szökésben lévő 19 éves Asszad Al-Rafai és a húszéves Cabhi Abu Sakir fényképét, akik a Ciszjordániában lévő Romana falu lakói. Az izraeli rendőrség, a hadsereg és a Sin Bet belbiztonsági szervezet együttműködésével elfogott terroristáknál nem találtak semmilyen kötődést terrorista szervezetekhez, és olyan jelet sem, amely gyanút keltett volna, hogy támadásra készülnek.

A március végén kezdődött terrorhullámban meredeken nőtt a feszültség Izrael és a palesztinok között az izraeli és ciszjordániai terrortámadások miatt, amelyekben 19 ember vesztette életét Izraelben. Az izraeli hadsereg az egyre fokozódó erőszak megfékezésére növelte ciszjordániai tevékenységét; razziákat hajtottak végre, amelyek többször fegyveres összecsapásokká váltak, amelyekben március közepe óta legalább 27 palesztin meghalt. Közülük sokan részt vettek a harcokban, de voltak köztük eltévedt golyók miatt meghalt palesztin civilek is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Maariv/Avsalom Sassoni

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.