Pesti Srácok

Kissinger is felkerült az ukrán szélsőjobbos halállistára

Kissinger is felkerült az ukrán szélsőjobbos halállistára

Az ukrán szélsőjobb jelenleg legnagyobb feladatának azt tekinti, hogy minél több fronton ellenségeket szerezzen. Nem elég nekik az oroszokkal vívott háború, igyekeznek a Nyugatot is felháborítani, így került fel halállistájukra Orbán Viktor és Gerhard Schröder (és egy tizennégy éves orosz kislány) után Henry Kissinger is. Az Egyesült Államok volt külügyminiszterének „bűne” az, hogy azt merte állítani: Ukrajnának területi engedményeket kell tennie Oroszország felé.

Henry Kissinger szerint Ukrajnának területi engedményeket kell tennie Oroszország felé. Az egykori amerikai külügyminiszter hangsúlyozta, Oroszország 400 éven át Európa nélkülözhetetlen része, és az európai erőegyensúly garanciája volt. Az idős diplomata, politikus szerint nem szabad hagyni, hogy a háború sokáig elhúzódjon. Ezen kijelentések bőven elegendőek voltak ahhoz, hogy a Mitrovorec nevű szélsőjobbos ukrán honlap a halállistájára tegye Kissingert. A portál szerint a volt amerikai külügyminiszter mindezzel részt vesz az oroszok Ukrajna ellen indított akciójában, terjeszti a fasiszta orosz narratívát, amely szorgalmazza ukrán területek Oroszországnak való átadását – írja a Mandiner.

Forrás: Mandiner; Fotó: Képernyőfotó

PestiSracok facebook image

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

AZ AKTA: ellógta a tárgyalást a kamaszokat megrontó edző, hogy tovább húzza az időt szabadlábon

Exkluzív 2024 július 17.
Bár remegve várták az áldozatok, hogy végre, két évvel a feljelentés után elkezdődjön az újpesti jiu-jitsu edző, F. Márton büntetőpere, ők pedig lezárhassanak az életükben egy fejezetet, a férfi fejfájásra hivatkozva egyszerűen nem jelent meg a tárgyaláson. Ez pedig azt jelenti, hogy a legjobb esetben további három hónap következik aggodalommal, bizonytalansággal. Az Akta F. Mártonnal ellentétben ott volt a tárgyalóteremben, sőt utána új lakóhelyén, Szurdokpüspökiben is felkerestük. A rövidnek szánt túránk nem várt, elképesztő információkat hozott. Oknyomozó riportműsorunk legújabb epizódjában utcabeliek, szomszédok mesélnek arról, mennyire gátlástalanul térképezte fel az edző új otthonát, újabb tanítványok, masszírozandó kamasz fiúk és édesanyák után úgy, hogy már javában zajlott ellene a nyomozás.