Pesti Srácok

Munkácsy, Picasso, Rubens... – Festményhamisítók rendőrkézen (VIDEÓ)

A rendőrség hétfői közleménye szerint nyolc megyében, 21 helyszínen, összesen 120 rendőr tartott kutatást. A lefoglalt hamis festmények között vannak Munkácsy, Gulácsy, Vaszary, Caravaggio, Picasso és Rubens műalkotásait reprodukáló képek is. A becsült összkár félmilliárd forintra tehető.

A police.hu arról ír, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nyomozó Főosztály Vagyonvédelmi Osztály (KR NNI NYFO VVO) Műkincsvédelmi Alosztály folytat büntetőeljárást jelentős kárt okozó bűnszövetségben elkövetett csalás gyanúja miatt, amelynek hátterében hamis festmények állnak. A műkincsvédelmi nyomozók információi alapján ugyanis széles körben kezdett el terjedni hamis festmények eredetiként történő árusítása, megtévesztve ezzel a gyanútlan vásárlókat. Volt olyan híres festmény, amiről több reprodukció is született, hogy azok mindegyikét később eredetiként eladva értékesítsék.

A legkeresettebb festők között ott volt Gulácsy Lajos, Kádár Béla, Munkácsy Mihály, Rippl-Rónai József, Vaszary János, de még Caravaggio, Picasso és Rubens is. Az ő műveikről készült másolatokat igyekeztek eredetiként eladni. A képek előkerülésének okát különböző történetekkel támasztották alá. A festményhamisításokkal nemcsak amatőr festők, illetve műgyűjtők, de még szakértők, művészettörténészek és galériák is érintettek.

A KR NNI NYFO VVO Műkincsvédelmi Alosztálya a további festményhamisítások megakadályozása, valamint a már elkészült reprodukciók illegális árusításának megfékezésére szervezett egy összehangolt akciót 2022 áprilisának végén. Ebben vett részt összesen 120 rendőr. A KR NNI nyomozóin túl a Somogy és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Keszthelyi és a Szentendrei Rendőrkapitányság munkatársai. Nyolc megyében egyszerre 21 helyszínen tartottak kutatásokat, amelyekben összesen 17 ember volt érintett. Lefoglaltak 120 festményt, a hamisítványok elkészítéséhez szükséges különböző eszközöket, hamis szakértői véleményeket, de még hamis múzeumi pecsétet is.

PestiSracok facebook image

A nyomozás jelenlegi szakaszában a további tárgyi bizonyítékok beszerzése, tanúkihallgatások és a lefoglalt festmények szakértői vizsgálata zajlik.

Forrás/fotó/videó: police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.