Pesti Srácok

Szerencsés a magyarok felett a csillagállás a honvédelmi miniszter szerint

Szerencsés a magyarok felett a csillagállás a honvédelmi miniszter szerint

Békét és biztonságot akarunk – emelte ki a honvédelmi miniszter vasárnap, a magyar hősök emlékünnepén, Budapesten. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Hősök terén, a magyar hősök emlékkövénél hangsúlyozta: hőseink közül sokan azért estek el, mert "mások háborúit kellett megvívnunk". Most viszont – mint fogalmazott – "szerencsés a magyarok felett a csillagállás".

– mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hozzátéve: a haza védelmére felesküdött miniszterként a haza védelmének és biztonságának megőrzése a legfőbb feladata.

PestiSracok facebook image

– hívta fel a figyelmet, kiemelve: napjaink küzdelmeihez hőseinkből kell erőt meríteni. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy a különböző katasztrófák elhárításában a magyar katonák helytálltak és helytállnak.

– fejtette ki a miniszter, aki köszönetet mondott a katonák szolgálatáért. Felhívta a figyelmet, hogy az orosz–ukrán konfliktus Magyarországra is hatással van.

– szögezte le. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: a biztonság megőrzéséhez hozzák létre a honvédelmi alapot is. Ennek az alapnak célja, hogy biztosítsa azokat az anyagi forrásokat, amelyek a haderőfejlesztéshez és az erős, ütőképes, megfelelő elrettentő erőt felmutatni képes, önkéntes alapon szervezett, de növekvő létszámú, magabiztos és elszánt magyar hadsereg felépítését teszi lehetővé.

– jelentette ki.

– hangoztatta a miniszter, felidézve: a rendszerváltoztatás utáni Magyarországon bő két évtizeddel ezelőtt, az első Orbán-kormány döntött a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről. Szalay-Bobrovniczky Kristóf ünnepi beszédében "személyes hőséről", anyai nagyapjáról is megemlékezett. A miniszter nagyapja 1945. március 17-én, a Vértesben harcolva súlyosan megsebesült. Életét egy, a zsebében hordott cigarettatárca megmentette meg, ami az őt ért lövést nagyobb részben felfogta. A tárcavezető elmondta, hogy ez az átlőtt tárca családjuk legféltettebb ereklyéje. Amikor katonai tiszteletadás mellett megkezdte honvédelmi miniszteri munkáját, akkor is a zsebében, a szíve felett volt – idézte fel.

– jelentette ki honvédelmi miniszterként első ünnepi rendezvényén részt vevő Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Az ünnepség végén a magyar hősök emlékkövénél koszorút helyezett el – mások mellett – Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka és Kun Szabó István, a köztársasági elnök főhadsegédje. Az Országgyűlés 2001. június 19-én fogadta el a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló törvényt, amelynek értelmében minden év májusának utolsó vasárnapján emlékeznek "az elmúlt ezredév magyar hőseire", akik életüket adták a hazáért.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.