Pesti Srácok

Volt tanára ölhette meg Molnár Beátát

Volt tanára ölhette meg Molnár Beátát

Két napja találták meg Molnár Beáta holttestét, aki az RMDSZ Társadalomszervezésért felelős főosztályának munkatársa volt. A fiatal nő a tanárával együtt tűnt el, aki két éve azért keveredett botrányba, mert barátnőjét és másokat is bántalmazott. Sajtóértesülések szerint a férfi dühkitörésében végezhetett a fiatal nővel.

Az Index most arról ír, hogy szerdán Nagybáród és Báródsomos települések közelében, egy elhagyott benzinkút területén megtalálták Molnár Beáta holttestét. A cluj24.ro című kolozsvári román lapnak a rendőrség már megerősítette az értesülést. Előzetes információk szerint jelenleg azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy a nővel egy dühkitörés közepette végezhetett a 43 éves Bóné Ferenc, aki aztán a holttestet több szemeteszsákba csavarta, és egy félreeső helyen hagyta. Az Index szerint Bóné mobiltelefonját a lakásán tartott házkutatás során megtalálták, annak alapján nem tudják követni őt, azt mindenesetre nem zárták ki a hatóságok, hogy a férfi esetleg Magyarországra szökött és itt próbál elbújni. A Maszol közben fotót tett közzé a feltételezett elkövetőről; kérik, hogy akinek információja van a férfi hollétéről, a 112-nél tegyen bejelentést. Molnár Beáta az RMDSZ Társadalomszervezésért felelős főosztályának munkatársa volt, halálhírére a Facebookon reagáltak a párt képviselői. Mint fogalmaztak:

Forrás: Index; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."