Pesti Srácok

A CPAC-en előadó Matthew Tyrmand Magyarországon nagyobb biztonságban érezte magát, mint Nyugat-Európában

Az amerikai előadó egy interjúban úgy fogalmazott, hogy ameddig Nyugat-Európában rendőrökkel kell védeni a zsinagógákat, erre hazánkban semmi szükség nincs.

Matthew Tyrmand hosszú interjút adott a lengyel közszolgálati adó angol nyelvű hírcsatornájának, a Project Veritas hosszan értekezett arról, mennyire jól érezte magát májusban az Európában először Magyarországon megrendezett CPAC eseményén. A lengyel származású amerikai riporter szerint többek között azért is tartott előadást a konzervatív fórumon, mert a magyar jobboldal jóval erőn felül teljesít globális szinten, politikai és filozófiai értelemben egyaránt. Hangsúlyozta, hogy a világ számos országából érkeztek igen magas rangú vendégek a rendezvényre. Felmerült az a téma is, mely manapság fokozott figyelmet kap a nyugati sajtóban, amikor a műsorvezető arra kérdezett rá, hogy mi tette hazánkat olyan jobboldali bástyává, melyre még az amerikai konzervatívok is példaként tekintenek.

A riporter leszögezte, rendkívül fontos a határok védelme, úgy fogalmazott, a konzervatívok a szuverenitás alapfeltételének tartják azt a jogot, hogy egy ország megvédhesse a határait, az EU pedig éppen ezeket a határokat igyekszik aláásni az évek óta tartó migránsválsággal.

PestiSracok facebook image

– szögezte le.

A beszélgetés során szóba jött többek között az oroszok elleni szankciók kérdése is és Tyrmand erős szavakkal kritizálta Vlagyimir Putyin agresszív politikáját.

– magyarázta.

A beszélgetés során Tyrmand lesöpörte az asztalról a globális baloldal már unalomig ismert vádjait hazánk ellen, tételesen cáfolva azokat. Hosszasan elidőzött a szólásszabadság kérdése mellett, és azt mondta, sokkal kevésbé aggódik a magyar és a lengyel médiapluralizmus miatt, mint a német, francia, és más nyugati országok elitista, fősodratú médiaökoszisztémája miatt. Tyrmand külön kiemelte a német sajtót, ahol az Axel Springer és néhány más médiacég tökéletes ellenőrzés alatt tartja a közbeszédet, és „naphosszat szajkózza a kormányzat álláspontját”.

Forrás: Mandiner, kiemelt kép: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.