Pesti Srácok

Áldozatsegítő pont nyílt Siófokon

null

Áldozatsegítő pont nyílt Siófokon csütörtökön. A helyi rendőrkapitányságon működő irodában elsősorban személy elleni erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények áldozatai és hozzátartozóik kaphatnak pszichológusi, jogi és pénzügyi segítséget. Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára az áldozatsegítő pont átadásakor újságíróknak az mondta, hogy az áldozatsegítő központok és a hasonló szolgáltatást nyújtó, kevesebb munkatársat foglalkoztató pontok működtetésével a kormány jelzi: nemcsak az elkövetők elfogása, hanem az is fontos, hogy az áldozatok ne maradjanak kiszolgáltatott helyzetben.

– hangoztatta. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter programja szerint 2025-ig minden megyeszékhelyen létesül áldozatsegítő központ.

PestiSracok facebook image

– mondta.

Szeiler Orsolya, az IM igazságügyi közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára felidézte: a kormány 2017-ben kötelezte el magát az áldozatsegítő rendszer kiépítése és fejlesztése mellett, hogy az áldozatsegítő szolgáltatások minél szélesebb körben ismertek és könnyen elérhetőek legyenek.

– tette hozzá. A helyettes államtitkár kitért arra: az áldozatok közvetlen elérését szolgáló rendszer tavalyi bevezetésének eredményeként egyre több áldozatot tudnak elérni. A rendszer lényege, hogy nem a sértetteknek kell segítséget kérniük, az áldozatsegítők keresik meg őket az adatvédelmi szabályok tiszteletben tartásával. A bűncselekmények fokozatosan csökkenő száma mellett 2020-ban több mint 14 ezer, tavaly több mint 18 ezer rászorulónak segítettek – mondta el.

Molnár Gábor rendőr dandártábornok, Somogy rendőrfőkapitánya arról szólt, hogy a megyében kiemelt feladat a bűncselekmények áldozatainak segítése. Megemlítette, hogy a megyében 2008-ban indult a Fókuszban az áldozat elnevezésű program, amelynek részeként áldozatsegítő munkatárs dolgozik minden kapitányságon, együttműködve civil szervezetekkel és egyházakkal. Tavaly 4100 bűncselekmény történt Somogyban, 1600 sértettet értek el, köztük az erőszakos és a vagyon elleni bűncselekmények áldozatai mellett közúti balesetek áldozatai is voltak – közölte. Molnár Gábor a siófoki áldozatsegítő pont megnyitásának jelentőségére utalva azt mondta, hogy a Balaton déli partja nyáron csaknem "egymilliós várossá duzzad", és ahol sok ember van, ott a bűnözés is nagyobb arányban jelenik meg.

Vetési Bernadett, a somogyi kormányhivatal főigazgatója fontosnak nevezte, hogy az emberek tudják: ha bűncselekmény áldozatává válnak, nem kizárólag anyagi támogatást, hanem pszichológus közreműködését, élethelyzetük javítását szolgáló segítségét is kérhetnek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.