Pesti Srácok

Az osztrák belügyminiszter szerint meg kell fontolni az EU-n belüli határellenőrzés újbóli bevezetését

null

Határozottabb európai határvédelmi politikát, és az Európai Unión belüli határellenőrzés újbóli bevezetésének megfontolását szorgalmazta Gerhard Karner osztrák belügyminiszter Luxembourgban, az EU-tagországok belügyminisztereinek tanácskozását megelőzően pénteken. Gerhard Karner a tanácskozásra érkezve azzal érvelt, hogy az EU menekültpolitikájával összhangban meghatározott biztonsági követelményeknek egyensúlyba kell kerülniük az unión belüli szabad mozgást lehetővé tevő szabályozással.

– fogalmazott. Karner az erős külső határok szükségességét, a migránsok szűrése és regisztrálása megerősítésének fontosságát hangsúlyozta, és azt mondta: ellenzi a "nyitott Európa" szlogennek és annak hangoztatását, hogy Európa mindenkit befogad, az ugyanis véleménye szerint rossz üzenetet hordoz, és kedvez az embercsempészetnek.

Egyes uniós tagországok, köztük Németország, Franciaország és Ausztria a 2015-ös migrációs válságot követően ideiglenes határellenőrzést vezetett be egyes határszakaszain az illegális bevándorlás kezelésére, illetve a terrorizmusra hivatkozva. Az Európai Bíróság legutóbb áprilisban közölte, hogy a tagországok csak a közrendjüket, vagy a belső biztonságot fenyegető új és súlyos kockázatok esetén hosszabbíthatják meg határaikon, a schengeni övezeten belüli határellenőrzést.

PestiSracok facebook image

Nancy Faeser német belügyminiszter érkezésekor azt mondta: az EU tíz-tizenkét tagállamának csoportja kész összefogni a Földközi-tenger mentén fekvő országok megsegítésére. Információk szerint ez akár a migránsokat szállító hajók fogadását, illetve egyéb segítségnyújtást, például pénzügyi támogatást is jelenthet. Gerhard Karner osztrák belügyminiszter a luxembourgi tanácsülés tervezett zárónyilatkozatában is szerepeltetni kívánt, a Földközi-tenger mentén fekvő országok megsegítését célzó "önkéntes szolidaritási mechanizmusnak" nevezett rendszerrel kapcsolatban – a kiszivárgott részletek szerint – úgy fogalmazott: "nagyon szkeptikus" a migránsok tagállamok közötti esetleges áthelyezését is kilátásba helyező bekezdés elfogadásával kapcsolatban.

Forrás: MTI; Fotó: Kleine Zeitung

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.