Pesti Srácok

Azt hitték ez az új Trónok harca? Az év magyar filmes meglepetése lehet az Aranybulla (ELŐZETESSEL)

Azt hitték ez az új Trónok harca? Az év magyar filmes meglepetése lehet az Aranybulla (ELŐZETESSEL)

Látványosra sikerült az Aranybulla előzetese, amelyben Trill Zsolt alakítja majd II. András királyt. Az alkotásból televíziós sorozat, majd később egész estés film is születik- írja az Index. A film 40-50 évet ölel fel III. Béla halálától (1196) a muhi csatáig (1241), és reményeik szerint ebből nemcsak egy négyrészes dramatikus anyag fog kijönni, hanem egy egész estés moziverzió is, amelyben nincsenek már benne a történészek, hanem összerakják a sztorit egy egybefüggő történetté.

061. HU

A rendező felhívta arra a figyelmet, hogy bármikor csinált történelemmel foglalkozó filmet, azzal szembesült, hogy az ember minden korszakban darázsfészekbe nyúl. „Nincs két szakértő, aki ugyanazt mondaná, de itt annyi történésszel beszéltünk, hogy a végén kikristályosodik valami közösen elfogadható igazság. Ki kell emelnem F. Romhányi Beatrix egyháztörténészt, aki rengeteget segített a korról, a szokásokról kialakított képben. Major Balázs régész a Szentfölddel és a keresztes hadjáratokkal, Veszprémy László történész a hadtörténettel foglalkozott, és segített még Teiszler Éva is, ő a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa. Zsoldos Attilának most jelent meg könyve A 800 éves Aranybulla címmel: nála is jártunk, elolvasta a forgatókönyvet és adott tanácsokat, de idő hiányában nem tudta vállalni a részvételt.”

PestiSracok facebook image

Az idősebb II. Andrást Trill Zsolt, a fiatal királyt Veréb Tamás, Gertrúdot Törőcsik Franciska, János érseket Rátóti Zoltán alakítja, a teuton lovagok vezére Fenyő Iván, az öreg keresztes László Zsolt. A rendező Kriskó László, az operatőr Csincsi Zoltán, a producerek Rákay Philip, Csincsi Zoltán, Hábermann Jenő és Kriskó László. A sorozatot decemberben szeretnék bemutatni: tárgyalások folynak arról, hogy a Duna Televízióval egy időben egy kereskedelmi csatorna is leadja. A moziverzió pedig jövő tavaszra készülne el – írja a portál.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.