Pesti Srácok

Bezárhatnak az OMV benzinkútjai Magyarországon

Bezárhatnak az OMV benzinkútjai Magyarországon

Az osztrák OMV schwechati finomítóját az üzem leállásával járó rendszeres karbantartása után nem tudják időben újraindítani – tudta meg a Világgazdaság iparági forrásokból. Azt írják: miután az OMV vélhetően saját töltőállomásait sem tudja majd ellátni üzemanyaggal, a piaci szereplők szerint újabb kormányzati intézkedésekre lesz szükség ahhoz, hogy a kínálati szűkületet oldani lehessen, azaz valahogy vissza kell hozni az importot.

Az osztrák olajtársaság Schwechaton üzemelteti Közép-Európa egyik legnagyobb finomítóját, amely a szokásos, tervezett karbantartás miatt 2022. április elején állt le. A karbantartást május 31-én kellett volna befejezni és a tervek szerint június 10-én indult volna újra a termelés, ám iparági információk szerint az újraindítás technikai okok miatt nem járt sikerrel. Becslések szerint több hetes pótmunkákra van szükség a finomító újraindításához. A VG úgy tudja, hogy az OMV eddig hivatalosan nem tájékoztatta a Molt és más partnereit sem a problémáról, forrásaik szerint az olajtársaságnál az osztrák kormánytól várnak segítséget, köztük vélhetően a stratégiai készletek egy részének felszabadítását. Az OMV schwechati finomítójában gyártott termékeket Ausztriában és a közép-kelet-európai régió Ausztriához közel fekvő országaiban értékesíti az OMV. Becslések szerint az június és augusztus között harminc kilotonna benzint és ötven kilotonna dízelt exportálna havonta Magyarországra. Ez azt jelenti, hogy az OMV a hazai benzinpiac 17-19 százalékát, a dízel esetében a 13-15 százalékát látja el. Az osztrákok mintegy kétszáz kutat üzemeltetnek Magyarországon. Mindebből arra lehet következtetni, hogy amennyiben az OMV a saját kutjait nem tudja ellátni üzemanyaggal, az ellátási gondokhoz vezethet. Az sem segít, ha csúszva ugyan, de újraindul a finomító, a magyar üzemanyagpiac dízelből ugyanis behozatalra szorul, az éves fogyasztás a teljes finomítói kitermeléstől nagyságrendileg 10-15 százalékkal nagyobb.

Miután Magyarországon 480 forintban maximálták kiskereskedelmi üzemanyagárakat, ám Európa-szerte jelentősen drágább a benzin és a gázolaj is, érthető, hogy a külföldi beszállítók nem érdekeltek a magyar piac kiszolgálásában. Ennek hatása máris érzékelhető, hiszen az import drámaian csökkent, a Mol hetven százalék körüli piacrésze dízelben már tavasszal nyolcvan százalék fölé emelkedett. Az OMV volt eddig az egyetlen, aki fenntartotta az országba irányuló termékimportot. Ha ez most elesik, a kieső importmennyiséget a MOL már nem tudja pótolni. Valamelyest csökkent a nyomás a Molon azt követően, hogy a kormány kettős üzemanyagárat vezetett be a Magyarországon, hiszen visszaszorult a benzinturizmust. Ám küszöbön az iskolai szünet, a nyári turisztikai szezonban pedig jelentősen nő a benzinkutak forgalma. A VG úgy tudja, hogy a Mol nagyrészt emiatt tolta el a kötelező karbantartási munkáit, így a százhalombattai finomító augusztusban és októberben áll majd le részlegesen egy-egy hónapra. Ez azonban azt is jelenti, hogy az üzemanyag-termelése augusztusban nagyjából a harmadára csökken. A lapnak nyilatkozó források szerint a két szóban forgó hónap idejére egyelőre nincs megoldás a zavartalan ellátás biztosítására.

Forrás: VG ; Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.