Pesti Srácok

Deutsch Tamás: csak az a miénk, amit meg tudunk védeni, a rezsicsökkentést megvédtük

Deutsch Tamás: csak az a miénk, amit meg tudunk védeni, a rezsicsökkentést megvédtük

Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni, a rezsicsökkentést megvédtük. Az Európai Tanács hét eleji ülésén Brüsszel felelőtlen olajembargós javaslatával szemben, ami a háború árát a magyar családokkal fizettette volna meg, sikerült megvédeni a magyar érdekeket. Az Orbán Viktor miniszterelnök határozott fellépése nyomán született döntés garancia a rezsicsökkentés megtartására és az európai egység megvalósulására – írta szerdai sajtóközleményében Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője.

– hangsúlyozta. A képviselő rámutatott: az állam- illetve kormányfők találkozóján tárgyalták azt az Európai Bizottság által kidolgozott felelőtlen javaslatot, amely betiltotta volna az Oroszországból származó nyersolaj behozatalát Magyarországon.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

– hangsúlyozta Deutsch Tamás a döntés kapcsán. Véleménye szerint

Felhívta a figyelmet, hogy több ellenzéki politikus nyilatkozataiban annak adott hangot, hogy támogatja az olajembargóra vonatkozó brüsszeli terveket. Deutsch Tamás szerint ez azt jelenti, hogy a baloldal most sem állt a magyar emberek oldalára, nem állt ki a magyar érdekekért, és a háború árát a magyar emberekkel fizettette volna meg.

– húzta alá az uniós parlamenti képviselő.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.