Pesti Srácok

Elmaradt az egészségügyben a tömeges felmondási hullám – írja csalódottan az Index

Elmaradt az egészségügyben a tömeges felmondási hullám – írja csalódottan az Index

Tavasszal, a járványügyi veszélyhelyzet lejárta előtti időszakban hétről hétre jelentek meg olyan vélemények, mérések, amelyek azt sugallták, hogy a felmondási tilalom megszűnésével tömegekben távoznak majd az egészségügyi dolgozók az állami intézményekből. Egy hét távlatából az látszik, hogy a mindent elsöprő felmondási hullám elmaradt, de a szakdolgozói kamara szerint ez nem azt jelenti, hogy a közeljövőben nem lesz jelentősebb elvándorlás – számolt be róla csalódottan az Index.

– nyilatkozta a portálnak a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke, Balogh Zoltán egy héttel azután, hogy lejárt hazánkban a járványügyi veszélyhelyzet, amely a rendvédelmi dolgozók leszerelési tilalmának megszűnése mellett az egészségügyi dolgozók felmondási tilalmának a végét is jelentette egyben. Balogh Zoltán emlékeztetett, hogy bár voltak olyan felmérések, amelyek tömeges felmondási szándékot jeleztek, ezeket mindig is inkább egyfajta lelki látleletként lehetett és kellett értelmezni. Kijelentését azzal indokolta, hogy az elmúlt két évben többször is lehetőségük nyílt az egészségügyi szakdolgozóknak a távozásra.

PestiSracok facebook image

– részletezte Balogh Zoltán, aki szerint a viszonylag csekélynek mondható távozási arány hátterében lehet egyfajta kollegialitás, pontosan tudja ugyanis minden szakdolgozó, hogy munkaszervezés szempontjából a nyári időszak különösen nehéz a szabadságok kiadása miatt. Korábban Bugarszki Miklós, a Magyar Ápolási Egyesület alelnöke is arról beszélt az Indexnek, hogy aki nagyon akart, kiskapuk segítségével már eddig is távozhatott az egészségügyből. Példaként említette, hogy ha valaki például három napig igazolatlanul hiányzik, kénytelenek elküldeni. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a helyzet már van olyan súlyos, hogy csupán egyetlenegy szakdolgozó kiesése is komoly problémát jelent.

Forrás: Index; Fotó: MTI/Balázs Attila

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.