Pesti Srácok

Két-háromezer forintért árulta a kamuszelvényeket a budapesti bérlethamisító

Két-háromezer forintért árulta a kamuszelvényeket a budapesti bérlethamisító

Bérlethamisítás miatt nyomoz a rendőrség egy hatvankilenc éves budapesti férfi ellen, aki a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) több mint 100 millió forintnyi kárt okozhatott volna - jelentették be szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Nagy-Kovács Dávid, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vagyonvédelmi osztályának alosztályvezetője elmondta, a gyanúsított V. kerületi lakásában BKK-automatából lopott hőpapírra nyomtatva hamis BKK-bérleteket készített, és azokat ismerősi körben két-háromezer forintért adta el.

- tette hozzá.

Nagy-Kovács Dávid közölte, a BKK ellenőrei többször észlelték a hamis bérleteket és feljelentést tettek a rendőrségnél. A gyanúsítottat egy hete fogták el, kihallgatták, de a férfi nem ismerte el a bűncselekményt.

PestiSracok facebook image

- fűzte hozzá.

Elmondta azt is, hogy a 69 éves férfi ellen hasonló cselekmény miatt korábban többször is eljárást folytattak, a bíróság pedig jogerősen el is ítélte.

- mondta az alosztályvezető kérdésre válaszolva.

Borsi Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kommunikációs igazgatója közölte, a gyanúsított akár 102,5 millió forint kárt is okozhatott volna a cégnek, ha felhasználja a 11 ezer bérlet készítésére alkalmas, korábban egy másik gyanúsított által ellopott hőpapírt. Az igazgató kitért arra is, hogy a BKK nagy figyelmet fordít a hasonló visszaélések visszaszorítására, folyamatosan fejlesztik a hőpapír biztonsági elemeit, és az automaták működését, a jegyellenőrzési technológia terén is komoly fejlesztéseket hajtottak végre, valamint elektronikus tiltólistát állítanak össze az automatafeltörések során eltulajdonított hőpapírokkal kapcsolatban.

Forrás: MTI; fotó: police.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.