Pesti Srácok

MZP ismét elszabadult, volt szövetségeseit savazza a Facebookon

MZP ismét elszabadult, volt szövetségeseit savazza a Facebookon

Ma éppen két hónapja, hogy az ellenzék Márki-Zay Péter vezetésével elszenvedte az eddigi legnagyobb vereségét. A baloldalon egyből elkezdődött a marakodás a megmaradt koncért, ebben a buliban azonban már nem osztottak lapot MZP-nek, amiért a hódmezővásárhelyi polgármester látványosan neheztel is volt szövetségeseire. Ezúttal a DK-ba szállt bele, korrupciót és hazugságokat emleget.

Elszabadult hajóágyúként akibe lehet, beleáll Márki-Zay Péter, aki látványosan nem vonta le sikertelen kampányának tanulságait, és még fokozta is a tempót: immáron nemcsak a jobboldalba, és annak támogatóiba, hanem a baloldalba is beleállt a hódmezővásárhelyi polgármester. Legutóbbi bejegyzésében arra reagált, hogy több médium és politikus is foglalkozott azon videójával, amelyben "haszontalan hungarikumnak" nevezte a védőnői szolgálatot kifejtve, most sem arra gondolt, amit mondott, valójában támogatná a védőnői rendszert.

Ha pedig ez így nem lenne mindenki számára világos, akkor MZP szerint mindenki más hazudik, csak ő mond igazat. Közösségi oldalán legalábbis az őt kritizáló baloldaliaknak is üzent kifejtve, szomorúan figyeli, ahogy a Fidesz és egyes ellenzékiek együttműködnek annak érdekében, hogy Magyarországon ne is legyen hiteles ellenzék.

PestiSracok facebook image

-üzente meg egykori szövetségeseinek Márki-Zay. Kérdés, hogy ha ezt gondolja róluk, vajon eddig miért állt melléjük.

Fotó: PS

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.