Pesti Srácok

Az Országgyűlés csapata nyerte a Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Tornát

null

Az Országgyűlés együttese nyerte a Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Tornát, amelyet hat Kárpát-medencei csapat részvételével rendeztek meg pénteken és szombaton.

Pénteken a csoportmérkőzéseket bonyolították le, 2x25 perces találkozókat vívtak a felek, szombaton pedig a helyosztókra került sor, itt már 2x35 percesek voltak a meccsek a budapesti BVSC-pályán. Az első napon az A csoportban Kárpátalja, Erdély, Csángóföld, a B-ben a magyar parlamenti válogatott, Délvidék, Felvidék lett a sorrend. A zárónapon a döntőben a házigazda együttes, az Országgyűlés csapata 3–3-as döntetlen után tizenegyesekkel 4–2-re nyert Kárpátalja alakulata ellen úgy, hogy a félidőben még 3–1-es hátrányban volt. A bronzmeccsen Délvidék 3–1-re verte Erdélyt, az ötödik helyért pedig Felvidék 3–3-as döntetlent követően büntetőkkel bizonyult jobbnak 3–1-re Csángóföldnél. A program zárultával a döntő résztvevői, illetve a többi csapat nézőtéren helyet foglaló tagjai közösen elénekelték a magyar himnuszt.

Ez volt a második ilyen esemény; az elsőre tavaly októberben, Erdélyben, Csíkszentdomokoson került sor. A résztvevő csapatok tagjai – a kiírás szerint – alapvetően amatőr játékosok, "civilben közméltóságnak számító futballisták" voltak. A torna népszerűsítése érdekében azonban csapatonként – "old boys" korosztályból, 44 éven felüliek közül – egy neves labdarúgó és egy híres közéleti személyiség vendégjátékára is lehetőség nyílt, illetve kapusposzton is engedélyezett volt egy vendégfutballista szerepeltetése a plusz 44 éves korosztályból. A magyar parlamenti válogatottban Kenesei Krisztián, Szeiler József és Balázs Pali szerepelt így vendégként.

A tornát a nemzeti összetartozás jegyében írták ki Kövér László házelnök kezdeményezésére, aki maga is szerepet kapott csapata két csoportmérkőzésén és a döntőben is – tájékoztatta az MTI-t Magyar Zoltán szövetségi kapitány, tornaigazgató. A harmadik Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Torna rendezését a Délvidék vállalta el.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Anikó

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.