Pesti Srácok

Bajban Szlovákia: 22 éves csúcsra gyorsult az infláció

Bajban Szlovákia: 22 éves csúcsra gyorsult az infláció

Tovább gyorsult, 13,2 százalékra emelkedett az éves infláció Szlovákiában júniusban, az árnövekedés legutóbb 2000-ben volt ilyen magas szinten – közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a statisztikai hivatal (SÚSR) adataira hivatkozva csütörtökön.

Bár a fogyasztói árak növekedésének üteme júniusban havi szinten némileg lassult, az év első hat hónapjában átlagosan havi 1,6 százalékos volt az infláció az országban. Szlovákiában júniusban a drágulás a fogyasztói kosár szinte minden tételét érintette; a háztartások hagyományosan legnagyobb kiadásának számító lakhatási és élelmiszerkiadások éves szintű inflációja csaknem 20 százalékos volt.

Az egyes tételek közül az egyik legmagasabb szintű árnövekedés az üzemanyagoknál volt, éves szinten 43,4 százalék. Ugyancsak rendkívül magas volt a fogyasztói árak emelkedése a közlekedésben (24 százalék), a vendéglátóiparban (19 százalék), az élelmiszereknél (18,7 százalék) és az energiánál (15,5 százalék). Az élelmiszerek közül a leginkább az étolajok és zsiradékok drágultak (47,2 százalék), de különösen nagy mértékben emelkedett a kenyér, a pékipari, illetve a tejipari termékek és a tojás (egyaránt 21 százalék), valamint a hús (19 százalék) ára is.–

A 365.bank elemzőjének előrejelzése szerint az infláció Szlovákiában a következő hónapokban is 13–14 százalék körül lesz éves szinten. Az elemzés szerint az év második felében a legnagyobb mértékben az élelmiszerek drágulnak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.