Pesti Srácok

Böjte Csaba: magányos elkövető volt a gyermekbántalmazás miatt elítélt férfi

null

A román hatóságok nagyon alaposan kivizsgálták az ügyet annak érdekében, hogy kétséget kizáróan láthatóvá váljon, mi történt – nyilatkozta a Mandiner.hu-nak Böjte Csaba. Az erdélyi ferences szerzetes kiemelte, hogy a gyermekmolesztálás miatt elsőfokon elítélt K. Sz., a dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik volt alkalmazottja magányos elkövető volt, majd hozzátette: ha az alapítvány más munkatársa is sáros lett volna, a román hatóságok „nekünk is adtak volna egy pár évet!”.

Mint ismert, nemrégiben harminc év börtönbüntetésre ítélt a román bíróság egy férfit, a dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik volt alkalmazottját, aki a vádirat szerint 2007 és 2017 között szexuálisan bántalmazott több rábízott gyermeket az alapítvány két Hargita megyei bentlakásos otthonában. A vádiratban 36 bűncselekmény szerepel, a legsúlyosabb a többrendbeli nemi erőszak. A tárgyalás során a volt nevelő ellen 15 fiú vallott.

A Mandinernek a hírre reagáló Böjte Csaba arról beszélt, szó sem volt az ügy eltussolásáról, hiszen éppen ő jelentette fel az elkövetőt, K. Sz.-t a Hargita megyei gyermekvédelmi igazgatóságnál. Mint kiemelte, a román hatóságok nagyon alapos munkát végeztek, igyekeztek kétséget kizáróan minden körülményt és tettet feltárni, hogy teljes képet kaphassanak. Böjte Csaba kiemelte, hogy K. Sz. magányos elkövető volt, majd hozzátette: ha az alapítvány más munkatársa is sáros lett volna, a román hatóságok „nekünk is adtak volna egy pár évet!”.

Forrás: mandiner.hu; Fotó: MTI/Biró István

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.