Pesti Srácok

Franciaország Szaúd-Arábiához fordulna az ukrajnai háború hatásainak enyhítése érdekében

null

Fokozni kívánja együttműködését Franciaország és Szaúd-Arábia az ukrajnai háború nemzetközi hatásainak enyhítése érdekében – emelte ki a francia elnöki hivatal Emmanuel Macron államfő és Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös párizsi megbeszéléséről pénteken kiadott közleményében.

Hasonló bejelentést tett az előző esti munkalátogatásról való távozása után kiadott nyilatkozatában a szaúdi herceg, aki szerint a két ország közötti stratégiai partnerséget és együttműködést tovább kell erősíteni. Macron a párizsi közlemény szerint hangsúlyozta annak fontosságát, hogy szélesítsék a nemzetközi energiabeszerzési lehetőségeket. Az együttműködés révén az európai országok számára javulhatnak az energiahordozók beszerzésének feltételei – állapították meg ezzel kapcsolatban hírügynökségek. A közel-keleti olajkitermelés növelésével csökkenthető lenne a nyersolaj világpiaci ára is, de Szaúd-Arábia ennek egyelőre ellenáll, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetén (OPEC) belüli megállapodásokra hivatkozva.

Szaúdi részről ez volt az első hivatalos látogatás Franciaországban azóta, hogy 2018-ban az ismert ellenzéki újságírót, Dzsamál Hasogdzsit Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán máig nem tisztázott körülmények között meggyilkolták.

A francia elnöki hivatal közleménye szerint Macron a megbeszélésen felvetette az emberi jogok helyzetét is Szaúd-Arábiában. Mindezek mellett a párizsi találkozón szó esett arról is, hogyan lehetne újra életet lehelni az iráni nukleáris megállapodásba, és a francia elnök méltatta Szaúd-Arábia erőfeszítéseit a jemeni polgárháborús konfliktus tartós megoldása érdekében – derül ki a közleményekből.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.